Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2013. február 28., csütörtök

Narancsos-diós brownie


Ma reggel 6-kor keltem, hogy frissen hozzam be a kollégáimnak ezt a nagyon illatos és puha narancsos-diós brownie-t. Végül ebéd után ettük meg, előtte kicsit betettem a mikróba, így langyosan olyan volt, mintha most sült volna ki. :)

Hozzávalók (20*30 cm-es formához):
150 g jó minőségű étcsokoládé (én most 60%-osat használtam)
180 g vaj
250 g cukor
3 tojás
150 g liszt
4 g sütőpor
csipet só
10 dkg durvára darabolt dió
1 narancs reszelt héja

1. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.

2. Egy tálba mérjük ki a lisztet és keverjük hozzá a sót, sütőport és a durvára darabolt diót.

3. Egy lábasban gőz felett olvasszuk össze a csokit a vajjal. Öntsük át egy mélyebb keverőtálba, adjuk hozzá a cukrot, majd egyesével a tojásokat is, reszeljük bele a narancs héját, végül pedig keverjük hozzá a diós lisztet.

4. Öntsük bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe (én ezúttal 20*30 cm-es formában sütöttem, de ha azt szeretnénk, hogy magasabb legyen, készíthetjük 20*20 cm-es formában is). Előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Nem baj, ha még kicsit lágynak tűnik belülről a brownie, hűlés közben meg fog szilárdulni.

Fogyasztás előtt érdemes néhány másodpercre betenni a mikróba.


Read More

2013. február 27., szerda

Lemon meringue pie, egy csodás habos citromkrémes pite

 

Mi tegnap a munkahelyen egy nappal korábban tartottunk Ákos napot, mert az ünnepelt a névnapját Brüsszelben tölti szerdán. 

Be kell valljam, ezzel a citromos csodával még nagyobb sikert arattam, mint a múltkor a Linda napra készített csokis-mogyorós pitetortával, bár akkor is el voltak ájulva a kollégáim, voltak akik még repetáztak is. Aminek nagyon örültem, hogy most olyan kollégám is megdicsérte, aki alapvetően nem édesszájú, Linda pedig kérdezte, hogy fent van-e már a blogon a recept, mert ezt sütné meg anyukája szülinapjára. :)

Nagyon szuper sütemény lett, régen volt részem ilyen ízorgiában, a tészta egyáltalán nem édes, a lemon curd finom savanykás ízű a sok citromlétől, a hab szó szerint a sütemény megkoronázása, ez a három réteg együtt pedig nagyon különleges, krémes csodát alkot.

Azt még nagyon fontosnak tartom elmondani a sütemény mellett, hogy egyáltalán nem bonyolult elkészíteni, még ha annak is tűnik. A tésztája egy egyszerű linzeres jellegű tészta, ebben jön a könnyen elkészíthető lemon curd, majd rá a felvert tojáshab.

Hozzávalók (28-30 cm-es tortaformához):
Tésztához:
260 g liszt
150 g vaj
1,5 evőkanál porcukor
1,5 tojás sárgája

Citromos töltelékhez:

3 púpos evőkanál kukoricaliszt
150 g porcukor
3 db citrom reszelt héja
185 ml friss citromlé (kb. 3-4 db citrom leve)
1 narancs kifacsart leve
125 g vaj
3 tojás sárgája és 2 egész tojás

A meringue-hez:

5 tojás fehérje
250 g cukor
3 evőkanál kukoricaliszt

Tészta elkészítése:
1. A sütőt melegítsük elő 200°C-ra.

2. A lisztet keverjük el a porcukorral, morzsoljuk bele a vajat, majd adjuk hozzá a tojássárgáját és ha szükséges, egy kis tejföl vagy natúr joghurt hozzáadásával egy jól formáhzható, nem túl kemény tésztává gyúrjuk a hozzávalókat. 

3. Lisztezett felületen nyújtsuk ki akkora átmérőjű körré, hogy kitöltsön egy 30 cm átmérőjű, 2,5 cm magas falú piteformát. Béleljük ki vele a kivajazott piteformánkat, a felesleges részt pedig vágjuk le. Szurkáljuk meg egy villával a tésztát, majd tegyük egy fél órára a hűtőbe pihenni. (Én ezt a lépést most kihagytam és így is tökéletes lett.) Ha kivettük a hűtőből, a tésztára tegyünk egy darab sütőpapírt, szórjunk rá babot, majd az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, majd vegyük le róla a sütőpapírt és a babot és további 5-8 percig, hogy szépen megsüljön a tészta teteje is. Ha kész, vegyük ki a sütőből (A sütőt még ne zárjuk el, mert egy pár percre még vissza fogjuk tenni a kész pitét, hogy majd a hab is megsüljön rajta.)

A citromos töltelék elkészítése:
Amíg a tészta sül, elkészíthetjük a krémes tölteléket. Ehhez egy kis lábasban keverjük el a lisztet a cukorral és a citromhéjjal. A citromlevet szűrjük le (ez a lépés elhagyható), majd adjuk hozzá folyamatos kevergetés mellett a lisztes, cukros keverékhez. A narancs levét facsarjuk ki, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy 2 dl-t narancslevet kapjunk és ezt is keverjük hozzá. Közepes hőmérsékleten folyamatos kevergetés mellett, amíg egy sima és sűrű krémet nem kapunk. Ha egyet buggyant, vegyük le a tűzről, tegyük bele a vajat és addig kavargassuk, amíg teljesen fel nem olvad benne. Egy kis edényben keverjük el a tojások sárgáját (fehérjét tegyük félre a habhoz) és az egész tojásokat (én kicsit robotgéppel kavartam rajtuk), majd adjuk hozzá a krémünkhöz és tegyük vissza a tűzre. Néhány percig még kavargatva főzzük egy kicsit, amíg jó sűrű nem lesz. Ekkor tegyük félre hűlni és készítsük el a habot.

A meringue hab elkészítése:
Egy nagy edénybe tegyük bele a kimaradt (5 db) tojásfehérjénket és kézi mixerrel kezdjük el felverni. Amikor már egész jó állaga van, de még nem teljesen kemény, adjuk hozzá a cukor felét, majd a lisztet és végül a maradék cukrot. Ha jól dolgoztunk, nagyon szép kemény, fényes habot kell, hogy kapjunk.

A torta összeállítása:
1. A kihűlt pitetésztánkon egyenletesen oszlassuk el a citromos krémet (ha nagyon besűrűsödött volna, egy kicsit újramelegíthetjük), majd a pite szélétől a közepe felé haladva kanalazzuk rá a habot. Ha marad meg hab a végén, akkor a közepén oszlassuk el, így szép kupola formát kap a piténk.

2. Tegyük vissza a sütőbe 18-20 percre, amíg a hab kicsit megkeményedik és szép aranybarnára nem sül. Ha kész, vegyük ki a sütőből, hagyjuk kicsit hűlni és legalább egy fél órát pihenni, mielőtt szeletelnénk.

Érdemes mindenképpen aznap fogyasztani, mert másnapra a habon a cukor kicsapódhat. Az ízélményből nem vont le semmit a hab kicsit összeesése, de legközelebb érdemes fogyasztás előtt, frissen elkészíteni.





Read More

2013. február 25., hétfő

Künefe, a legistenibb török desszert



A şekerpare-ról szóló bejegyzésem után jöjjön egy újabb török mennyei édesség, a künefe receptje.

A künefe eredete és változatai az arab országokban
A künefe (másnéven kanafeh, kenfafeh, knafeh, kunafah) a Földközi-tenger menti arab országok népszerű desszertje. Két kadayıf tészta (cérnametélthez hasonló, de annál sokkal sokkal vékonyabb tészta) réteg között, puha, a sütés közben nyúlóssá váló sajt található, amelyet tálalás előtt sziruppal is átitatnak.

1. Ka'ket Kanafeh
A künefe ezen változata Levante régió és Törökország szerte népszerű, ahol vagy reggelire vagy vacsorára fogyasztják főfogásként, bár mára elsősorban mindenütt desszertként ismerik. A hagyományos künefe-vel szemben ezt kenyérbe is szokták tenni, amelyet azután megszórnak szezámmaggal. 

(www.anissas.com)
2. Török künefe
A künefe török változatához félig lágy sózatlan sajtot, hatay sajtot (bővebben lásd lejjebb) használnak. A künefe készítésekor a kadayıf tésztát nem tekerik a sajt köré, hanem két réteg tészta közé teszik a sajtot. Hagyományosan kis kerek réz edényben sütik, majd melegen sziruppal leöntve és kaymak-kal (török krémes tejtermék, hasonló a mi tejfölünkhöz, erről bővebben egy külön bejegyzésben) és durvára darabolt pisztáciával (vagy esetleg dióval) tálalják. 

Az egyik legfinomabb török édességnek számít, Törökországon belül pedig különösen híres az Antakya városában készített künefe. Antakya Hatay tartományban található, Dél-Törökországban, a Földközi-tenger partján. Habár a künefe-t árusító boltokat Hatay, Kilis, Adana, Mersin és Gaziantep tartományokban bárhol lehet találni, a hatay-i Antakya városának künefe-je a leghíresebb mind közül.

És hogy mi különbözteti meg Antakya künefe-jét a többitől? Nem más, mint a minden nap frissen készített, rugalmas sajt, amelyet csak Hatay-ban készítenek. A künefe-hez szükséges kadayıf tésztát szintén szinte a semmiből készítik a künefe boltokban, amelyet Antakyaban szinte majdnem minden sarkon találhatsz. Éppen azért, mivel szinte a nap bármely szakában minden sarkon kapható friss künefe, Antakyaban nagyon kevesen készítik el maguk otthon, aki mégis, az is mindenképpen frissen szerzi be hozzá a friss tésztát a boltban.

Künefe kaymak-kal
(www.flavoursofthesun.blogspot.com)
3. Kadaif
A künefe görög változata, amelyet a baklavahoz hasonlóan különböző, hosszúkás rúd vagy fészek formájában készítenek és legtöbbször dióval töltik.

(www.e-xrisoxeres.gr)
De akkor nézzük a török változatot, az egyik legistenibb desszertet, amit ismerek, a künefe-t. A török alapanyagokat  tudom, hogy sokszor nehézkes beszerezni, pláne vidéken. Kadayıf tésztát én a Népszínház utcai Troya török élelmiszerboltban vettem (bár egyszer gondoltam már rá, hogy kipróbálom cérnametélttel just for fun:), a hatay sajtjukat még nem csekkoltam le, hogy van-e, de ha találok, mindenképp beszámolok. Addig is bátran készítsétek mozzarella sajttal.

Hozzávalók (23 cm-es piteformához vagy 20*25 cm-es formához):
250 g kadayıf tészta
125 g vaj
2 evőkanál tej
200 g fehér sózatlan sajt - itthon jobb híján mozzarella-t tudunk használni (ha tudunk, szerezzünk be török speciális künefe, azaz hatay sajtot)

Sziruphoz:

2,5 dl cukor
2,5 dl víz
1 evőkanál citromlé (el is hagyható)

+ pisztácia a díszítéshez
+ kaymak vagy vanília fagylalt


1. A kadayıf tésztát robotgépben vagy kézzel összetörjük nagyon apró darabokra. A vajat egy lábasban olvasszuk meg, adjuk hozzá az összetört tésztát, majd öntsük hozzá a tejet is és addig kavarjuk, amíg teljesen össze nem keveredik a vaj, tej és a tészta. Ha kész, vegyük le a tűzhelyről és tegyük félre.

2. Melegítsük elő a sütőt 190°C-ra.

3. A tészta felét nyomkodjuk egy kivajazott tepsi vagy tortaforma aljába, majd a sajtot morzsoljuk el egyenletesen a tésztán és egy kicsit ismét nyomkodjuk meg a kezünkkel. A megmaradt vajas-tejes tésztát osszuk el a sajt tetején. 

4. Előmelegített sütőben kb. 40-45 percig süssük, illetve amíg szép aranybarnára nem sül a teteje. 

5. Amíg a künefe sül, készítsük el a szirupot. Egy kis lábasban a cukrot, a vizet és a citromlevet főzzük fel, hagyjuk egy kicsit forrni, majd tegyük félre hűlni.

6. Ha kész a künefe, vegyük ki a sütőből és öntsük le a már kihűlt cukorsziruppal. Hagyjuk, hogy kicsit felszívja a szirupot a sütemény, de még melegen szeleteljük és tálaljuk. Előtte egy kis durvára tört pisztáciával mindenképp szórjuk meg. Aki fokozni szeretné még az élvezeteket, egy kis vanília fagyit is tehet mellé a tányérra.
 
Read More

2013. február 22., péntek

Csokoládés mascarpone torta bogyós gyümölcsökkel


Nagyon-nagyon hosszú ideje fordult velem utoljára elő, hogy sütöttem valamit, anélkül, hogy megkóstoltam volna belőle. A múlt hétvégén készítettem ezt a brutálisan fekete, nagyon csokoládés tortát. 

Állítólag isteni lett a tésztája (a torta tetejét le kellett vágni, mert kicsit szétnyílt sütés közben, így tény, hogy egy morzsát én is megkóstoltam :)), nem száraz, nem morzsálódós, a benne lévő olvasztott csokoládétól pedig szinte krémes volt. Azon tortaalapok egyike, amiket nagyon jól lehetne kombinálni különböző krémekkel, így szinte bármilyen tortához használhatjuk. Én biztos, hogy sokszor fogok még ilyet készíteni.

Hozzávalók (22 cm-es tortaformához):
1 és 1/3 csésze liszt 
1/2 csésze holland kakaópor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál sütőpor
csipet só
130 g puha vaj
1 csésze barna cukor
2 tojás
1 tojás sárgája
100 g jó minőségű étcsokoládé (legalább 60%-os)
1/2 teáskanál vaníliás cukor
3/4 csésze tej

Krémhez:
250 g mascarpone
1/3 csésze holland kakaópor
1/3 csésze porcukor
240 ml habtejszín

Díszítéshez:
300 g bogyós gyümölcs (friss vagy fagyasztott)



1. A sütőt melegítsük elő 175°C-ra és vajazzunk ki egy 22 cm-es tortaformát, majd az aljára tegyünk egy a forma átmérőjével azonos nagyságú sütőpapírt.

2. Egy tálban keverjük össze a lisztet, kakaóport, sütőport, szódabikarbónát és a sót, majd tegyük félre.

3.Egy másik tálban a vajat keverjük a cukorral, amíg világos és habos nem lesz. Adjuk hozzá a 2 tojást, a plusz egy tojás sárgáját és a vaníliás cukrot. Egy kis lábasban olvasszuk fel gőz felett a csokoládét, majd keverjük hozzá a tojásos vajas masszánkhoz.

4.  A lisztet és a tejet felváltva adjuk hozzá, úgy hogy a legvégén még egy kis lisztet adjunk hozzá. A kész masszát öntsük az előkészített tortaformába (egy 22 cm-es forma helyett használhatunk két db 15 cm-es formát is használhatunk).

5. A tortát az előmelegített sütőben kb.50 percig, illetve tűpróbáig sütjük. Ha kész, tegyük ki rácsra hűlni. Amíg a csokis tésztánk hűl, készítsük el a krémet. Ehhez mindenekelőtt a habtejszínt tegyük be a fagyasztóba 20 percre, hogy biztosan kemény tejszínné tudjuk felverni. 

6. A tejszínt 20 perc után vegyük ki a fagyasztóból és verjük kemény habbá. Egy másik tálban a mascarpone-t, a porcukrot és a kakaóport keverjük el jól robotgéppel majd fokozatosan adjuk hozzá a felvert tejszínhabot. 

7. A tortalapot vágjuk ketté, majd a csokikrém felével kenjünk meg, tegyük rá a másik lapot és halmozzuk a maradék krémet a torta közepére úgy, hogy ne menjen ki teljesen a széléig. Ha ezzel is készen vagyunk, már csak a gyümölcsökkel kell feldíszíteni a tortánkat.


Read More

2013. február 19., kedd

25 gabonapehely a 80-as évek Amerikájából

Nem tudom, ki hogy van vele, de én imádom az ilyen "TOP 10 , 25 Best" és társaihoz hasonló összeállításokat, főleg, ha azok a régi időkhöz kapcsolódnak. Ezúttal egy 25-ös listát hozok Nektek a 80-as évek Amerikájának gabonapelyheiről. Én jót szórakoztam rajtuk. Van akinek rémlik valamelyik?

1. Pac-Man Cereal


2. Rainbow Brite Cereal


3. Gremlins Cereal


4. Nintendo Cereal System


5. Mr. T Cereal


6. E.T. Cereal

7. Strawberry Shortcake Cereal


8. Crispy Critters Cereal


9. Ghostbusters Cereal


10. Breakfast With Barbie Cereal


11. Smurf-Berry Crunch Cereal

12. Batman Cereal

13. Ice Cream Cone Cereal


14. C-3PO's Cereal


15. Cabbage Patch Kids Cereal


16. Circus Fun Cereal


17. Fruity Yummy Mummy


18. Dunkin’ Donuts Cereal


19. G.I. Joe Action Stars Cereal


20. Banana Frosted Flakes


21. Cröonchy Stars Cereal


22. Nerds Cereal


23. Donkey Kong Cereal


24. Morning Funnies


25. S'mores Crunch




Read More
Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena