Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 16., szombat

Csupa csokis cupcake


A Chocolart üzlet október végén játékot hirdetett a Fény utcai piac mellett található boltjuk megnyitásának alkalmából, amelynek keretében a fenti képen is látható ehető pillangókkal kellett valami szépet alkotnia a lelkes jelentkezőknek. Én azonnal kaptam az alkalmon, mert nagyon régóta kíváncsi voltam, milyenek lehetnek az ehető süteménydekorok, milyen lehet velük dolgozni.

Íme az eredmény!! :)

Hozzávalók (10 db):
1 csésze porcukor
3/4 csésze liszt
1/4 csésze holland kakaópor
3/4 teáskanál sütőpor
3/4 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál só
1 nagy tojás
1/2 csésze tejföl
1/4 csésze olaj
1/2 csésze forrásban lévő víz

A csokis krémhez:
20 dkg vaj
1 csésze porcukor
2 evőkanál tejszín
1/2 csésze holland kakaópor

+ ízlés szerint díszítés

A muffin alap elkészítése
1. A száraz hozzávalókat, a cukrot, lisztet, kakaóport, sütőport, szódabikarbónát és sót egy tálban kavarjuk össze.
2. Egy másik tálban keverjük el a tojást a tejföllel, az olajjal, majd fokozatosan kevergetve adjuk hozzá a száraz hozzávalókból elkészült mixet, majd a legvégén adjuk hozzá a forrásban lévő vizet. (Ha túl hígnak találjuk a masszát, nyugodtan adjunk még hozzá lisztet.)
3. A masszát adagoljuk ki a muffinpapírral bélelt mélyedésekbe, majd a 200°C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig süssük. Ha kész, vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni.

A krém elkészítése
A szobahőmérsékletű vajat verjük habosra, majd adjuk hozzá a porcukrot, a tejszínt és végül a kakaóport. 

A cupcake összeállítása
Töltsük habzsákba a csokis krémet, majd kívülről befelé körkörösen haladva a habszákból nyomjuk a muffinjainkra a krémet. A krém mellett ízlés szerint bármilyen csokireszelékkel, gyönggyel, illetve a képen is látható gyönyörű ehető pillangókkal felöltöztethetjük az elkészült cupcake-jeinket.



Read More

2013. október 7., hétfő

Citromos-áfonyás cake pops

 

A hétvégén megsütött citromos-áfonyás muffin egy részéből cake pop-ok készültek, csak hogy fel tudjam avatni Eztettem: a bolt-ból rendelt és Écitől csütörtökön átvett gyönyörűséges szívószálakat, amelyek mint láthatjátok nyalókapálcikaként is tökéletes funkcionálnak és sokkal sokkal mutatósabbak, mint sima mezei társaik.
 
 
1. A citromos-áfonyás muffin elkészítése
 
Hozzávalók:
3 nagy tojás
2 dl cukor
1 dl natúr joghurt (kb. 1 kis pohár)
csipet só
3 dl liszt
2 teáskanál sütőpor
2-3 evőkanál reszelt citromhéj
1 dl csésze olaj
2 dl friss (vagy fagyasztott) áfonya
 
1. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.
2. Egy tálban keverjük habosra a tojást a cukorral, majd adjuk hozzá a joghurtot, a sót és a reszelt citromhéjat is.
3. Egy másik tálban keverjük össze a lisztet és a sütőport, majd fokozaton kevergetve adjuk hozzá a tojásos-joghurtos keverékhez.
4. A legvégén adjuk hozzá az olajat és addig kavarjuk, amíg egy finom, homogén masszát nem kapunk. Keverjük bele az áfonyát is.
5. A masszát adagoljuk a muffin sütő kis papírral bélelt mélyedéseibe és már mehetnek is az előmelegített sütőbe. Tűpróbáig süssük.
 
2. A cake pops összeállítása
 
Hozzávalók:
10 dkg vaj
20 dkg sajtkrém
+ 15 dkg tejcsokoládé
+ 20 db nyalókapálcika (jelen esetben 10 db szívószál kettévágva)
 
1. Egy kis tálban a vajat és a sajtkrémet összekavarom.
2. A szikkadt tortát egy nagy tálba belemorzsolom, majd kézzel hozzágyúrom a sajtkrémes vajas keveréket. Nagyon fontos, hogy csak fokozatosan, apránként adjuk hozzá a krémet, hogy ne legyen túl lágy a tésztánk, mert utána le fog csúszni a sütigolyó a pálcikánkról. Ha kész, tegyük be 1 órára pihenni a hűtőbe.
3. Egy óra pihenő után formáljunk kis golyókat a tésztából (annak érdekében, hogy egyforma golyócskák legyenek, mindegyiket kimértem 20g-osra), madj tegyük vissza legalább 30 percre a hűtőbe (ha többet áll, annál könnyebb vele dolgozni és tuti, hogy rajta marad a pálcikánkon a sütigolyó).
4. A csokit gőz felett olvasszuk meg, először mártsuk bele a nyalókapálcikát a csokiba, majd szúrjuk bele a sütigolyóba, végül forgassuk meg egy kanál segítségével az olvasztott csokiban, dekoráljuk ízlés szerint, majd állítsuk egy magas falú pohárba vagy szúrjuk bele hungarocellbe száradni.
 
 

 
Read More

2013. március 14., csütörtök

Málnás sajttorta - tökéletes, elronthatatlan, isteni finom


A hétvégén Ildikó névnapot ünnepeltünk a családban. Erre az alkalomra készítettem ezt a csodásan krémes, nem túl édes cheesecake-et.
 
Mivel biztosra szerettem volna menni, megint Varga Gábor Desszertszerelem c. könyvét ütöttem fel. Egyszer már készítettem sajttortát, akkor egy BBC Good Food-os receptet használtam, de valamiért nem lett tökéletes, nem sült jól át és még kicsit folyt a közepe, így annak ellenére, hogy ízre az is finom volt, de nem lehetett tökéletesen szépre szeletelni.
 
Na ezért választottam most egy Varga Gáboros receptet, nem is csalódtam most sem, egyszerűen tökéletes lett a torta, a család nagy örömére. Az eredeti receptben áfonyával készült a torta, én inkább egy savanykás málnára cseréltem le, kicsit több gyümölcsöt is tettem bele az eredetileg megadott 120 g-nál. Szerintem annál jobb, minél több gyümölcs van benne :)
 
Ha valaki tuti sikert szeretne aratni a vendégei körében, ezt a receptet válassza!!

Hozzávalók: (22 cm-es tortaformához)
Az aljhoz:
120 g darált keksz
55 g darált dió
30 g kristálycukor
100 g vaj

A krémhez:
540 g mascarpone (lehet Philadelphia is vagy más natúr krémsajt)
180 g kristálycukor
10 g vaníliás cukor (egy kis zacskó)
45 g étkezési keményítő
240 ml tejföl
3 egész tojás
3 tojás sárgája
1 (bio) citrom reszelt héja

+ 20 dkg málna (minél több, annál jobb)


Alj elkészítése:
1. A darált kekszet elkavarjuk a darált dióval és a cukorral, majd a vajjal addig morzsoljuk, amíg egyenletes morzsát kapunk, a vajjal jól eldolgozva. (Nem fog teljesen összeállni egy nagy gombóccá a tészta, de nem baj, a formába belenyomkodva és a sütéssel össze fog állni.)
 
2. Egy 22 cm-es kapcsos tortaforma aljába vágunk egy sütőpapírt, és vonjuk be kívülről alufóliával két rétegben a formánkat, hogy majd a vízfürdőben sütés közben ne szivárogjon be véletlenül se a víz).
 
3. A kekszes morzsánkat belenyomkodjuk a forma aljába, majd megszórjuk a gyümölccsel és tegyük félre, amíg elkészítjük a krémet.  (Természetesen használhatunk kicsit nagyobb, max. 26 cm-es formát is. Ekkor nyilván laposabb lesz a tortánk.)
 
Krém elkészítése:
4. Egy mélyebb tálban a mascarpone-hoz hozzákeverjük a cukrokat, a keményítőt, kézi mixerrel elkezdjük keverni. Fokozatosan hozzáadjuk a tejfölt, belereszeljük a citromhéjat, majd a tojásokat is hozzákeverjük.
 
5. A jól kikevert krémünket beleöntjük a formába, rá a gyümölcsökre. Ahogy öntjük, a gyümölcsök kicsit fel fognak kavarodni, így mindenhova fog kerülni a gyümölcsből, nemcsak az aljára.

6. Egy magasabb peremű tepsibe tesszük a kapcsos tortaformánkat, felengedjük kb. 1-2 cm magasan vízzel és 120°C-on 90 percig sütjük. Sütés után hagyjuk kihűlni, majd több órára, de jobb egy egész éjszakára hűtőbe tenni, hogy jól összeálljon és könnyen szeletelhető legyen.




 
Read More

2013. február 28., csütörtök

Narancsos-diós brownie


Ma reggel 6-kor keltem, hogy frissen hozzam be a kollégáimnak ezt a nagyon illatos és puha narancsos-diós brownie-t. Végül ebéd után ettük meg, előtte kicsit betettem a mikróba, így langyosan olyan volt, mintha most sült volna ki. :)

Hozzávalók (20*30 cm-es formához):
150 g jó minőségű étcsokoládé (én most 60%-osat használtam)
180 g vaj
250 g cukor
3 tojás
150 g liszt
4 g sütőpor
csipet só
10 dkg durvára darabolt dió
1 narancs reszelt héja

1. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.

2. Egy tálba mérjük ki a lisztet és keverjük hozzá a sót, sütőport és a durvára darabolt diót.

3. Egy lábasban gőz felett olvasszuk össze a csokit a vajjal. Öntsük át egy mélyebb keverőtálba, adjuk hozzá a cukrot, majd egyesével a tojásokat is, reszeljük bele a narancs héját, végül pedig keverjük hozzá a diós lisztet.

4. Öntsük bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe (én ezúttal 20*30 cm-es formában sütöttem, de ha azt szeretnénk, hogy magasabb legyen, készíthetjük 20*20 cm-es formában is). Előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Nem baj, ha még kicsit lágynak tűnik belülről a brownie, hűlés közben meg fog szilárdulni.

Fogyasztás előtt érdemes néhány másodpercre betenni a mikróba.


Read More

2013. február 14., csütörtök

Céklás brownie Valentin napra


Én nem csak Valentin-napon szeretem meglepni a páromat valamilyen finomsággal, hanem az év 365 napján. Számomra olyan a Valentin-nap, mint a karácsony. Nem csak az év egy napján kell szeretni egymást és ajándékot venni. Ettől függetlenül ez is plusz egy alkalom az évben, hogy megálljunk egy percre a nagy rohanó hétköznapokban és egymásra figyeljünk és kedveskedjünk egymásnak. Nem kell, hogy nagy dolog legyen, a gesztus számít. 

Sokan rosszul vannak a Valentin-naptól és csak egy "felfújt és őrült" amerikai szokásnak tartják. A 90-es években kezdett Magyarországon is elterjedtté válni, amikor a rendszerváltás után kinyílt számunkra a világ és több más angolszász szokás/ünnep mellett, ezt is átvettük.

Fel kell homályosítsam azokat, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy a Valentin-nap amerikai eredetű, hiszen kis utánaolvasás után bárki rátalálhat azokra a forrásokra, amelyek felfedik a leplet a február 14-i ünnep eredetéről. Sok elmélet, irodalom létezik az eredetet illetően, mindenesetre van keresztény és ókori római szála is, tehát semmiképpen sem tekinthető egy 20.századi amerikai 

Alla hjärtans dag - Valentin nap Svédországban

A Valentin-nap ünneplése, vagy ahogy a svédek hívják Alla hjärtans dag (jelentése: Minden Szívek Napja) az 1980-as években terjedt el Svédországban, elsősorban a gyerekek és a tinédzserek körében.

A svédek tradicionálisan képtelenek átvenni külföldi kifejezéseket, szóhasználatokat, amely alapvetően nem a nemzeti büszkeségüknek köszönhető, sokkal inkább egyfajta társadalmi mozdulatlanságnak, amelyhez bizonyos fokú (igen, nézzünk szembe vele) önteltség is társul. Az idő előrehaladtával sok fal leomlott és mára a legszembetűnőbb változás, ami történt, mindenképpen az, hogy a svédek sokkal nyitottabbá váltak az újkeletű kereskedelmi ötletekre.  A Valentin-nap is így ma már gy fontos svéd eseménynek számít, annak ellenére, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll az ország múltjával.


Az 1960-as években a svéd virágárusok amerikai kollégáikhoz hasonlóan Valentin-nap alkalmából  akciókat kezdtek hirdetni, így megnövelve forgalmukat. Az 1980-as évekre a szokás általánosan elterjedté vált országszerte, mára pedig hatalmas mennyiségű rózsákat, zselés szíveket és süteményeket árulnak. Mint ahogy bárhol máshol a világon, Svédországban is különösen a fiatalok körében vált népszerűvé ez az ünnep. 


Valentin-nap alkalmából idén valami amerikai finomságot készítettem, de a megszokottnál ezúttal kicsit különlegesebb ízvilággal, de természetesen az alkalomhoz illő formában :)

A recept kedves bloggertársamtól, Nyammmtól származik. Puszi neki érte! :)

CÉKLÁS BROWNIE

Hozzávalók:

15-20 dkg főtt cékla (2 közepes méretű cékla)
15 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (én most 60%-osat használtam)
10 dkg vaj
2 db tojás
80 g cukor
80 g liszt
1 kávéskanál sütőpor





1. Első lépés a cékla előkészítése: megmossuk, majd héjastól megfőzzük. Hagyjuk kicsit hűlni, majd meghámozzuk és apróbb lyukú reszelőn lereszeljük. (Mérettől függően 30-45 percig főnek).

2. Ha a céklát előkészítettük, előmelegítjük a sütőt 180°C-ra.

3. A csokoládét folyamatos kevergetés mellett a vajjal gőz felett egy kis lábasban megolvasztjuk, majd félretesszük néhány percre hűlni.

4. Egy másik tálban a tojást a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk először a lereszelt céklát, utána a vajas-csokis masszát, végül pedig belekeverjük a sütőporral elkevert lisztet.

5. A kész brownie masszánkat tortaformába öntjük (én Valentin nap alkalmából szilikonos szívecske formát választottam) és az előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Ekkor még kicsit lágynak tűnhet a közepe, de a brownie-nak pont ilyennek kell lennie. :)
Read More

2013. február 4., hétfő

Mandulás brownie


Nagyon sokféle brownie recept létezik szerte a világban, mindenkinek van egy saját, jól bevált verziója, amire esküszik. Én az elmúlt években jó párat kipróbáltam már, mindegyik kicsit más volt. Volt amelyik brutál csokis volt, ami fojtogatóan édes volt, volt ami lightosabb, piskótásabb jellegű volt. Nekem mindegyik valamiért másért ízlett.

Most hétvégén egy újabb recept került sorra. Ezúttal Varga Gábor Desszertszerelem című könyvéből választottam egy nagyon ígéretesnek tűnő amerikai csokis csodát. Gábor többi receptjéhez hasonlóan, ez is telitalálat. Én csak annyit változtattam rajta, hogy kesudió helyett mandulát tettem bele, illetve csökkentettem a cukor mennyiségét. 

Tökéletes a textúrája, nem túl tömény, de jó tömör az állaga, olyan, amilyet én szeretek és amilyennek egy jó brownie-nak lennie kell. Főleg másnap isteni, amikor még evés előtt néhány másodpercre bedobjuk a mikróba átmelegedni. Húú, hát az valami mennyei. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra! :)

Hozzávalók:
15 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (én 60%-osat használtam)
18 dkg vaj
3 tojás
25 dkg cukor
5 g (fél csomag) bourbon vaníliás cukor / vagy egy vanília rúd kikapart magjai
10 dkg mandula
15 dkg liszt
4 g (fél csomag) sütőpor
csipet só


1. Vízgőz felett egy kis lábasban olvasszuk fel az étcsokit a vajjal, majd tegyük félre kicsit hűlni.

2. Egy külön tálban keverjük el a lisztet a durvára tört mandulával és a sütőporral.

3. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. 

4. Az étcsokis masszához adjuk hozzá a cukrot és a vaníliás cukrot (vagy egy vanília rúd kikapart magjait). Egyesével adjuk hozzá a tojásokat, majd végül apránként szórjuk hozzá a lisztes mandulát. A jól kikavart tésztát egy kb. 20*20 cm-es sütőpapírral kibélelt tepsibe, vagy kör alakú tortaformába öntjük.

5. A brownie-t előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. (Lehet, hogy kicsit még nyersnek tűnik a közepe, de ennek pont ilyennek kell lennie. A hűlés során még dermed mindig kicsit, így válik tökéletes állagúvá.) Ha megsült, hagyjuk kihűlni, majd egy napra, de legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük pihenni. Csak tálalás előtt szeleteljük fel.

+ 1 tuti tipp:előtte érdemes még kb. 20 másodpercre mikróba tenni. Ettől olyan lesz, mintha frissen sült volna, kicsit megolvad a belseje is, nyamm... aki szereti fokozni az élvezeteket, az tehet mellé még egy adag vanília fagyit is, ahogyan az amerikaiak is szeretik.

Read More

2012. december 8., szombat

Csokis-banános cake pop


Az én Mikulásom idén nem hozott virgácsot, viszont annál több cake pop-ot hagyott a csizmámban felcímkézve a barátnőimnek, kollégáimnak. :)

Doctor Pepper schoko banane receptje volt az alap (aki KicsiVútól merített ihletett), amit én egyszerűen csak pálcikára szúrtam, megszórtam gyöngyökkel és máris készen lettek a mutatós csili-vili és hiperszuperfinom ajándékok. (Be kell valljam, este nem tudtunk ellenállni neki a barátnőmmel és egyet-egyet leteszteltünk a biztonság kedvéért, hogy biztos fini-e. Ildi barátnőm szerint még finomabbak lettek mint a múltkori répatortás cake popjaim. Egyáltalán nem édes, hipp-hopp megvan, mert még a sütőt se kell bekapcsolni, a csoki is nagyon gyorsan megszáradt, így készen voltam mosogatással, csomagolással együtt kb. 1 óra alatt. Jól hangzik nem? Ugye, hogy igen? Na, akkor tessék gyorsan kipróbálni és megírni, hogy sikerült.

Hozzávalók (kb. 20-25 db):
4 db kisebb banán
3 evőkanál porcukor
28 dkg darált keksz
1 citrom reszelt héja
1-2 teáskanál citromlé

Bevonáshoz:
15 dkg étcsokoládé
dekor gyöngy a díszítéshez

1.Egy nagy tálban a banánokat villával összetörjük. Hozzáadjuk a porcukrot, a citromlevet, belereszeljük a citrom héját, majd végül a darált kekszet. Addig gyúrjuk a masszát, amíg egy jó, nem túl kemény, nem túl lágy tésztát kapunk. Érdemes fokozatosan hozzáadni a darált kekszet, mert előfordulhat, hogy valakinek kevesebb is elég lesz, mint a megadott mennyiség. (Nyilván függ a banán méretétől is. Én most 4 kisebb banánt vettem.)

2. Ha kész a massza, egyforma dió nagyságú golyókat formálunk belőle, majd tálcára téve betesszük kb. fél órára a hűtőbe.

3. Mielőtt kivennénk a hűtőből a banános golyókat, a csoki 2/3-át vízgőz felett felolvasztjuk, majd a tűzről levéve a maradék 1/3 csokit is felolvasztjuk benne.

4. Mártsuk a csokiba a nyalókapálcikát vagy hurkapálcikát, szúrjuk bele a banángolyóba, majd forgassuk meg egy kanál segítségével az olvasztott csokiban, egyből (amíg nem szárad meg a csoki) dekoráljuk ízlés szerint, majd állítsuk egy magas falú pohárba száradni. (Ha az itt leírtak szerint olvasztod fel a csokit, nem fog csepegni.)

Másnap reggel szépen egyesével becsomagoltam őket. Szerintem nagyon ötletes ajándék, eddig mindenki el volt ájulva tőle, amikor meglátta. :)
Read More

2012. november 27., kedd

Vendégbloggerkedés a Nosaltynál - Egy gasztroblogger Mikulás-csomagjáról

Egy csodás novemberi napon a Nosalty szerkesztőitől kaptam egy kedves e-mailt, amelyben felkértek írjak egy cikket számukra a 2011 novemberében indult vendégblogger rovatukba. Örömmel tettem eleget a felkérésnek. 


A cikkben a Mikulás közeledtével miről másról írhattam volna, mint a gyerekeknek, barátoknak, rokonoknak készülő Mikulás-csomagokba rejthető saját készítésű süteményekről, amelyekhez ezúton szeretnék néhány jópofa és még annál is finomabb ötletet adni.

A cikk ITT érhető el. Jó készülődést kedves házi Mikulások!! :)




Read More

2012. október 7., vasárnap

Rumos-mandulás cake pop



Az első cake popjaim elkészültek. Juhúúú!!! Első próbálkozásnak nem is rossz. Természetesen van még mit tanulnom és fejlődnöm, de kicsik, édesek, csokisak és az enyémek. :)

Mielőtt megnéznétek mit alkottam, kezdjük az elejéről a cake pop történelmet.

Bakerella a szülőanyja a nyalókapálcikára tűzött sütigolyók műfajának, akitől világszerte sokan átvették és továbbfejlesztették az ötletet. Hatalmas ötletnek tartom, mert:
- a sütik már önmagukban szuperfinomak
- tökéletes desszert kisebb-nagyobb vendégsereg fogadására, családi rendezvényre, munkahelyi buliba, ajándékba, igazából bármikor bárhol bármilyen alkalomra
- egy-egy falat az egész, sokszor pont elég, nem is kell több.
- csak a kreativitás szab határt a megalkotásuknak. Bármilyen sütialapból készíthető, bármivel bárhogyan díszíthető, formálható. Csak a képzelet szab határt mind az ízek mind a díszítés terén
- a megmaradt, akár már meg is száradt sütemények újrahasznosítására tökéletes megoldás.

A cake pop magyar úttörői szerintem méltán Cuppcake Judit és Lilla, millió féle verzióban elkészítették már a  kis amerikai csudanyalókákat, sütiket....öö..akarom mondani sütinyalókákat.

Annak aki még mindig nem tudja, miről beszélek, íme egy kis ráhangolódás Bakerella-tól. Itt lépésről lépésre megnézhetitek, hogyan készül a "sütinyalóka" a Mestertől! :)


Hozzávalók (30 db):
Piskótához:
6 tojás
6 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
1 dl olaj
1/2 csomag sütőpor
4 evőkanál holland kakaópor

Cake popok összeállításához:
+ 10 dkg vaj
+ 10 dkg natúr sajtkrém
+ 2 evőkanál rum

Csokimázhoz:
+ 15 dkg jó minőségű étcsoki
+ szeletelt mandula a díszítéshez


A sütialap elkészítése:
1. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, majd félretesszük (a receptek 99%-a mindig a tojássárgájával dolgozik először, azután verik fel a tojásfehérjét habbá. Én mindig fordítva dolgozok, így nem kell elmossam a kézi mixer lapátját.)

2. Egy másik tálban a tojássárgáját elkeverjük a cukorral, kakaóporral, olajjal, sütőporos liszttel, majd óvatosan egy lapáttal beleforgatjuk a tojáshabot.

3. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 180°C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Ha készen van, lehúzzuk róla a sütőpapírt, felszeleteljük és hagyjuk kihűlni, jól kiszáradni. 

Akár előző nap is el lehet készíteni, annál jobban száraz lesz a sütialapunk a golyókhoz. Még jobb, ha van korábbról megmaradt muffinuk, püspökkenyerünk, bármilyen kevert vagy piskóta tésztánk.

A cake pop összeállítása:
4. Egy kis tálban a puha vajat elkeverjük a sajtkrémmel, ha kell 1-2 evőkanál porcukrot hozzáadhatunk. 

5. Egy nagy tálba belemorzsoljuk a sütialapot, meglocsoljuk egy kis rummal, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a vajas sajtkrémet. Annyit adjunk hozzá, hogy ne legyen se túl puha, se túl kemény a massza, különben vagy lecsúsznak a pálcika szárán, vagy egyszerűen leesnek róla. Ha jól átgyúrtuk, tegyük 1 órára a hűtőbe pihenni és hogy a tészta jól megszívja magát a vajas-sajtos krémmel.

6. A pihentetett tésztából kis golyócskákat formálunk, majd visszatesszük még egy fél órára a hűtőbe. 

7. Ezalatt a csokoládé 2/3-át megolvasztjuk egy kis lábasban vízgőz fölött, majd a tűzről levéve a maradék csokit is felolvasztjuk benne. 

8. A sütigolyókat kivesszük a hűtőből, a pálcikát belemártjuk a csokiba, majd beleszúrjuk a golyó és beleforgatjuk az olvasztott csokoládéba. A felesleges csokit óvatosan lecsurgatjuk. A kész pop-okat hungarocellbe vagy oázisba szúrjuk és tetszőlegesen dekoráljuk. Mi most mandulát használtunk, de lehet csokireszelékkel, csokidarával, dekorcukorral, illetve fehércsokiba is márthatjuk, amit folyékony ételfestékkel akár színezhetünk is.


Read More
Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena