Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kávézó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kávézó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 22., vasárnap

Blue Bird Café

  

Néhány hete nyílt meg a Gozsdu udvar gyöngyszeme, a Blue Bird Café, amit ma végre én is közelebbről szemügyre vettem. Mivel épp a Gozsdu udvar tőszomszédságában lakok, így szinte minden nap elmegyek a hely mellett. A nyitás előtti hetekben mindig kíváncsian kukkantottam be, vajon milyen hely nyílik a bárok, éttermek, bisztrók tömkelege után. A dizájn alapján azt hittük, reggeliző helyet terveznek nyitni, majd ahogy kikerült a névtábla, láttuk, hogy ez bizony egy kávézó és egyben "roastery" is, azaz kávé pörkölő lesz. Na, de hogy milyen, az csak ma derült ki.


Nem tudom, feltűnt-e, hogy azt írtam, a Blue Bird nemcsak egy rendes kávézó, hanem a hely különlegessége, hogy helyben, a kávézóban felállított pörkölő gépen frissen pörkölik a kávébabokat. Lehet, hogy csak én vagyok járatlan a témában, de nem tudok még egy ilyen kávézóról Budapesten. Abban a percben, ahogy beléptünk az ajtón, megcsapott minket egy érdekes illat, majd balra pillantottunk és megláttuk a fenti képen látható gépet. A gép mellett pedig megláttuk a legalább 10 különböző féle, átlátszó tartályban elhelyezett (rajta a származási országot is feltüntetve) pörkölt kávébabot.


Egy perc sem telt el és már ott is termett mellettünk egy fiatal udvarias és mosolygós fiatalember, érdeklődve, miben segíthet. Egyből lecsaptunk rá és elkezdtük faggatni őt a különböző kávékról. Egy nagyon részletes tájékoztatást kaptunk a kávék erősségéről, a hely két különleges kávéspecialitásairól, amiket 100% Arabica kávéból kísérleteztek ki. Emellett persze a világ összes fontos kávétermelő országából kóstolhatunk, Indonéziától Etiópiáig.


Miután teljesen fellelkesültünk, megnéztük, milyen kávéspecialitásokat kínálnak. A klasszik espresso-tól (400 Ft), a latte-n (600 Ft) át az espresso con panna-ig (450 Ft) minden kapható, ami egy valamire való kávézóban kapható. A menüt áttekintve megállapítottuk, hogy az árak teljesen rendben vannak, egyáltalán nincs túlárazva így odaléptünk a pulthoz, ahol minden kávéfajtát meg lehet szagolni, hogy aromájuk alapján kiválaszthassuk, mivel kérjük a kávénkat. A ház két speciális kávéja állítólag elég erős és savas, de ezen kívül a kávék sokkal lágyabbak, citrusosabbak, főként igazi kávészakértőknek ajánlják. Végül egy finoman csokoládés ízvilágú etiópiai kávé mellett döntöttünk, amiből cappuccino-t készítettek nekünk (Ildinek sima, nekem laktózmentes tejből), mindössze 500 Ft-ért (+pont jár nekik, mivel a laktózmentes tejért nem kérnek felárat).

 

Az étlapon szerepel még a sima kávék mellett alkoholos és alkoholmentes kávékülönlegességek, úgy mint Baileys + dupla espresso  + tejszínhab (1000 Ft), Kahlua (kávélikőr) + dupla espresso +kardamom + narancs (950 Ft). Ha a kávé mellé enni is szeretnénk, vannak frissen sütött croissant-jaik, salátáik, muffinok és persze szendvicsek.


Amíg a kávénk készült, kicsit jobban szemügyre vettük a dizájnt. Az egyik falon képekkel illusztrálva nyomon követhetjük, milyen utat jár be a kávébab a kávéültetvényekről a poharunkig, a szállítástól kezdve szárításon, a pörkölésen, őrlésen át a fogyasztásig. Ahogy látható a fenti képen is, természetesen fogyaszthatjuk helyben is és elvitelre is kérhetjük. 

A helyet egyértelműen a türkizkék és a barna, illetve a bézs különböző árnyalatai uralják. Nagyon bájossá teszik a helyet a türkizkék kis székek, fa asztalok és a falon itt-ott elbújó, első pillantásra körbenézve talán fel sem tűnő fa madárkák, hol természetes fa színűre pácolva, hol türkiz színre festve. 

A kávézón belül 3-4 asztal található, jelenleg még működik kint a terasz is (télre nem tudom, mit terveznek), illetve van egy pincehelyiség is, amelyet jelenleg a staff "laboratóriumnak" hív :). Itt egy nagy helyiség található, ahol egyelőre workshopokat, barista képzéseket terveznek megrendezni.

Mielőtt pedig megkaptuk volna a kávénkat megkérdeztük, hogy ha elvitelre szeretnénk kávét venni, azt le tudják-e kérésünkre őrölni nekünk. A válasz természetesen igen volt, de mondta a barista fiú, hogy előtte mindenképp kifaggatnak mindenkit arról, hogy milyen kávéfőzőnk van otthon, hiszen nem mindegyik kávéfőzőben lehet tökéletes kávét főzni a kávéjukból. Ezért is jár nekik egy nagy piros pont.


És jöjjön a LÉNYEG!! A kávéínyenceknek biztos vagyok benne, hogy elég, ha annyit mondok, hogy a My Little Melbourne kávézónak végre lett egy nagy konkurense a Gozsdu, Madách tér környékén. Mondom ezt én, akinek eddig a kedvenc kávézója a My Little Melbourne volt és nem dobálózok "csak úgy" a dicséretekkel. Igazán különleges kávé, amin érződik, hogy frissen pörkölték és valóban kiérződik az enyhén csokis íz, amellett, hogy egy nagyon finom, lágy kávét kortyolgatunk.

Kávéfanatikusoknak kötelező kipróbálni, hiszen végre van egy hely, ahol megfizethető árért minőségi kávét kaphatunk, és ami még inkább lenyűgözött minket, az a hihetetlenül kedves, vendégbarát kiszolgálás, amit manapság sajnos egyre kevesebb helyen tapasztalunk. Tökéletes helyszín egy baráti találkozóhoz, egy vasárnapi reggelihez, brunchhoz vagy ha sietünk, csak beugrani egy elviteles kávéért.

Blue Bird Café
Cím: Dob utca 16. (Gozsdu udvar)
Telefon: +36 70 779 9771
Nyitvatartás: minden nap 9:00-22:00
Facebook oldal:  https://www.facebook.com/bluebirdcafehungary

Read More

2013. szeptember 17., kedd

Sant' Eustachio Il Caffé - Róma leghíresebb kávézója és kávéboltja

A római beszámolót folytatva ezúttal szeretném Nektek bemutatni Róma egyik leghíresebb kávézóját és egyben kávéboltját. A Sant' Eustachio Il Caffé egy nagyon régi kávébolt és pörkölő hely, amit a 1930-as években nyitottak. Róma szívében található, a Senato della Repubblica palota előtt, és mindössze néhány lépésre a Pantheontól és a Piazza Navona-tól.

 
A hely története
A kávézót 1938-ban alapították. A jellegzetes mozaik padló és régi bútorok még mindig az eredeti. A hely szimbóluma egy szarvas, amely a jelenésre és a kereszténységre való áttérésre emlékeztet. Az azonos nevű téren, a kávézó mellett található a több mint 1000 éves Sant' Eustachio Bazilika, amelynek különlegessége, hogy a tetején a klasszikus kereszt helyett egy fehér szarvas található, agancsai között egy kereszttel.




A kávébolt ma
1999-ben Raimondo és Roberto Ricci indította be a Sant’Eustachio Il Caffè-t. Eldöntötték, hogy a hagyományokat folytatva, a legkiválóbb minőségű kávévariációk választják ki és a legkülönfélébb termékeket kínálják a már szinte legendává vált titkos keverékből készítve.


A kávébolt előtt 6 kis asztalt helyeztek el, ahova csak akkor lehet helyet foglalni, ha a pincértől rendeled a kávét, bent azonban továbbra is a klasszikus kávépörkőlő funkció megmaradt, így nincsenek asztalok, a megrendelt kávét ahogyan a fenti képen is látható, állva fogyasztja el mindenki.


A fiúk espressot ittak (Mr. M. mindig double espressot), én pedig cappuccinot (1,50 €)választottam. Mr. M. már sokszor járt itt az elmúlt években, Rickard és én viszont csak most voltunk először. Ahogy beléptünk a kávéboltba és megcsapott minket az 1948 óta hagyományosan fán pörkölt kávé illata, azonnal odáig voltunk és alig vártuk, hogy a hosszú sorbanállás után megkóstoljuk végre az espressonkat és a cappuccionkat. :)
Ahogy megittuk, egymásra néztük és megegyeztünk abban, hogy ez lesz Rómában COFFEE PLACE-ünk. :) Ez az a kávé, amin érződik a különleges pörkölés és a minőség, ami miatt a 30-as évek óta kígyózó sorok állnak minden nap a kávébolt előtt.


Termékeik
- Sant’Eustachio Il Caffè kávé keverék zacskóban, díszdobozban, kapszula formában (100% Arabica)
- Confettati (Sant’Eustachio kávébab szemek fekete csokiba mártva
- Bonbon
- Chicchi di caffè (étcsokoládé Sant’Eustachio kávéba mártva)
- Tavolette (tej- és étcsoki Sant’Eustachio kávéval és guarana-val)


Árak
Meleg kávékülönlegességeik "CALDE":
- cappuccino 1.50 €
- latte 1,50 €
- latte macchiato 1,50 €
- caffe americano 2,60 €
- grancaffe 2,60 €

Hideg kávékülönlegességeik "FREDDE":
- mousse caffé piccola 3,00 €
- frappé al caffé 3,20 €
- cappuccino freddo 2,60 €


 
Sant' Eustachio Il Caffé
Cím: Piazza Sant’Eustachio 82, Róma, Olaszország
Telefonszám: +39 06 688 02048
Nyitvatartás: vasárnap-csütörtök: 8.30-01.00; péntek:8.30-1.30; szombat: 8.30-02.00
web:
http://www.santeustachioilcaffe.it/en/

Read More
Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena