Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 1., hétfő

Burgonyás pogácsa


Mert Húsvétra mindenkinek kell sütnie valami sósat is. Mert mindenképp retro sütiket kell Húsvétra sütni. Mert mindenki kívánja az italok mellé az apró sós finomságokat. Mert annyi édeset eszünk Karácsonyhoz hasonlóan Húsvétkor is, hogy már senki nem kívánja az édeset, hogy sokszor hamarabb elfogy, mint az édes süti.

A burgonyás pogi időtálló, egyszerű, olcsó és a benne lévő burgonyától és kevés zsírtól még másnap is hihetetlenül puha marad. Jelzem, hogy mi tegnap sütöttük és már egy darab sincs belőle. 

Hozzávalók:

50 dkg liszt
20 dkg margarin
5 dkg zsír
2 tojás sárgája
1 evőkanál só
25 dkg főtt, áttört burgonya
2,5 g élesztő (+1/2 dl tej, csipet cukor a futtatáshoz)
3 evőkanál tejföl
1 késhegynyi őrölt bors



1. A burgonyát főzzük puhára sós vízben, majd jól törjük át, hagyjuk kicsit hűlni. 

2. Az élesztőt fél dl tejben, csipetnyi cukorral futtassuk fel. Amíg az élesztő kel, egy nagy tálba mérjük ki a lisztet, morzsoljuk el benne a margarint és a zsírt és kavarjuk hozzá a sót, borsot is. Csináljunk kis mélyedést a közepére, ide tegyük bele a maradék hozzávalót, a kihűlt, áttört burgonyát, a tojások sárgáját, a felfuttatott élesztőt és a tejfölt, majd kézzel gyúrva, jól dolgozzuk össze az összes hozzávalót. Egy nagyon finom, lágy tésztát fogunk kapni. (Ha szükséges kevés lisztet tehetünk még hozzá.) 

3. Ha kész a tésztánk, lisztezett deszkán nyújtsuk ki téglalap alakúra, majd a hosszabb oldalánál kezdve csavarjuk fel, mint egy keksztekercset, a két végét pedig hajtsuk alá (ettől lesz szép leveles a tésztánk). 20 percig pihentetjük így, majd nyújtsuk ki megint és most úgy hajtogassuk a tésztát, hogy a hosszabbik oldal lapjait a tészta közepéig behajtjuk, majd a rövidebb oldaláról is középre behajtjuk a tésztát. Ismét 20 percig pihentetjük. 

4. 20 perc elteltével a tésztát ujjnyi vastagra kinyújtjuk, késsel becsíkozzuk a tetejét. Közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a tetejét tojással megkenjük (megszórhatjuk még sajttal vagy köménymaggal is). A sütőt előmelegítjük 200°C-ra (közben kicsit még pihen a tésztánk), majd aranybarnára megsütjük. 
Read More

2013. március 21., csütörtök

Nápolyi pizza prosciutto-val és rucola salátával


Lilakancsó blogját olvasgatva a 2 falánk olasz pizzájánál kaptam kedvet a pizzasütéshez. Egy évben max. ötször eszek pizzát (ezt pl. a tavalyi olaszországi nyaralásunkkor egy hét alatt ki is pipáltam :)), de akkor szeretek tökéletes pizzát enni.

Ez a pizza anyum kedvéért készült Gennaro Contaldo eredeti angol receptje alapján.

Hozzávalók:
Tésztához:
500 g liszt
1 teáskanál só
1 teáskanál friss élesztő
325 ml langyos víz

Paradicsomszószhoz:
300 g hámozott paradicsom
só és frissen őrölt bors (ízlés szerint)
4 evőkanál olíva olaj
30 g parmezán (frissen reszelve az igazi)
néhány friss bazsalikomlevél vagy szárított oregánó (ízlés szerint)
140 g mozzarella (apróra darabolva)
+ olíva olaj

További feltét:
1 gerezd fokhagyma
1 rozmaring ág
prosciutto (nekem kb. 5 szelet fért rá)
1 marék friss rucola 


1. Egy nagy tálba mérjük ki a lisztet és a sót. Az élesztőt egy csipet cukorral feloldjuk a langyos vízben és fokozatosan hozzáadjuk a liszthez. Jó alaposan összegyúrjuk, ha kicsit még ragacsos lenne, adjunk hozzá egy kis lisztet. Formáljuk kis gombóccá, takarjuk le egy nedves konyharuhával és hagyjuk 5 percig pihenni. Így a tésztánk sokkal rugalmasabb és könnyebben formázható lesz. 
 
2. Gyúrjuk át ismét a tésztát, osszuk két részre. A két kis gombócot is gyúrjuk át külön-külön néhány percig, szórjuk meg egy kis liszttel a tetejüket, tegyük egy tiszta konyharuhára és fedjük le egy enyhén nedves konyharuhával. 30 percig meleg helyen hagyjuk kelni.
 
3. Amíg a tészta kel, készítsük el a paradicsomszószt. Ehhez öntsük egy tálba a hámozott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk meg, tehetünk bele egy kis szárított oregánót is.  
 
4. Melegítsük elő a sütőt 250°C-ra.
 
5. A tésztát helyezzük lisztezett felületre, majd az ujjainkkal nyomogatva a tésztát formáljunk egy nagyjából kerek (vagy szögletes) formájú pizzát, a szélén kicsit vastagabbra hagyva a tésztát. A tészta legyen majdnem olyan vékony mint egy palacsintatészta, de vigyázz, mert formálás közben könnyen kiszakadhat. A sütőtepsinkre, vagy a pizzasütő formánk aljára szórjunk egy kevés zsemlemorzsát, majd helyezzük rá a tésztát.
 
6. Egyenletesen osszlassuk el a két pizzán a paradicsomszószt, de ne tegyünk túl sokat se, különben eláztatjuk vele a tésztát. Picit locsoljuk le olíva olajjal, szórjuk meg parmezánnal, apróra vágott bazsalikommal vagy oregánóval és a végén szórjuk rá a mozzarellát. Ezt követően mehet rá a prosciutto is.
 
7. AZ előmelegített sütőben kb. 7 perc alatt süssük készre (ha kicsit ropogósabban szeretjük, bent hagyhatjuk még néhány percre, csak vigyázzunk meg ne égjen).
 
8. A kész pizzát locsoljuk meg még egy kis olíva olajjal, szórjunk rá friss rucola-t és azonnal, még melegen fogyaszthatjuk is.
Read More

2013. január 26., szombat

Lahmacun - a kedvenc török ételem



Végre eljött a napja, hogy elhozzam Nektek a kedvenc török ételem, a lahmacun receptjét. A párommal nagyon gyakran elkészítjük, de még sose sikerült tökéletes képeket készítenem róla, olyan gyorsan elfogytak. :) Na de mostmár nincs kifogás, itt a helye a többi török recept között!!!

A lahmacun (ejtsd: lahmadzsun, jelentése "hús tésztával") egy kör alakú leheletvékony tészta a tetején darált hússal (főként marha vagy borjú hússal), apróra vágott zöldségekkel, úgymint hagyma, petrezselyemzöldje, paradicsom, amit aztán sütőben (eredetileg kemencében) pillanatok alatt megsütnek. Még melegében meg kell locsolni citromlével, rátenni salátalevelet, felcsavarni és már lehet is enni. 

Sokan török pizzaként is emlegetik elsősorban a formája miatt, de ha megkérdezel egy törököt, ő inkább a hosszú ovális alakú pide-jüket hívja inkább pizzának, amely hasonlóan az olasz pizzához, szinte bármilyen feltéttel készülhet. 

Eredete egészen Levante-ig, a korai szíriai konyháig nyúlik vissza. Persze hasonlóan sok más török ételhez, a lahmacun eredete is egy újabb harcot indított a görögök és törökök között, még a 2011-es londoni Nemzeközi Étel- és Ital Kiállításon, ahol a görög ciprusiak úgy mutatták be a látogatóknak a "lahmazou"-t, mint hagyományos házi készítésű ciprusi étel. Ez az állítás nagyon felbosszantotta a török látogatókat. Hüseyin Üzer, török üzletember az állítással kapcsolatban úgy nyilatkozott "Én nem mondok semmit arra, hogy a görögök lemásolták tőlünk (törököktől) a baklavát és lahmacunt, mivel úgysem tudják ugyanúgy készíteni mint mi." Özer szerint ugyanis a lahmazou ízvilágából hiányzik valami, összehasonlítva a török lahmacunnal.

A lahmacun elsősorban Şanlıurfa és Gaziantep dél-kelet törökországi tartományokhoz és azok környékéhez kötődik,de természetesen egész Törökország szerte közkedvelt étel. A Gazientepi Kereskedelmi Kamara 2009-ben megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását ahhoz, hogy Európában a baklavat török desszertként árulják, ennek ellenére sajnos még mindig lehet olyan csomagolt baklavat is kapni, amelyen görög zászló szerepel.

A lahmacunt KÖTELEZŐ mindenkinek legalább egyszer megkóstolnia, utána úgyis lahmacun-függő lesz :) Gyors, egyszerű, finom és könnyű étel. 


Hozzávalók (2 nagyobb vagy 3 kisebb lahmacunhoz):
A tésztához:
3 dl bögre liszt
1/2 evőkanál száraz élesztő
1 teáskanál só
2 dl meleg víz

A feltéthez:
20 dkg darált marhahús
1 közepes fej vöröshagyma
2 evőkanál paradicsomszósz
1 kis csokor petrezselyemzöldje
1 kávéskanál chili krém 
2 evőkanál olíva olaj
só, bors ízlés szerint

+ jégsaláta, citrom




1. A tészta elkészítése: A liszttel elkavarjuk a sót, az élesztőt, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy egy jól gyúrható tésztát kapjunk. Tegyük félre, amíg elkészítjük a feltétet.

2. A feltét elkészítése: A darált húshoz hozzáadjuk az apróra felaprított vöröshagymát, petrezselyemzöldjét, a paradicsomkrémet, chili krémet (1 kávéskanálnyi krémtől nem lesz erős, szóval annak sem kell félnie, aki nem bírja az erőset), olíva olajat, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

3. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.

4. A tésztát két vagy három részre osztjuk. Lisztezett felületen nagyon nagyon vékonyra kinyújtjuk, ráhelyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsire, majd attól függően, hány részre osztottuk a tésztánkat, annyi részre osztjuk a húsos mixet is. Jó vékonyan elegyengetjük kézzel a húst a tésztán (teljesen a széléig tegyünk belőle, mert sülés közben kicsit néha össze szokott ugrani a hús, így úgyis lesz pereme a lahmacunnak). Kis olvasztott vajjal kenjünk meg a tészta szélét ott, ahova nem került hús.

5. Az előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. Figyeljünk arra, hogy ne süljön/piruljon meg a tészta széle nagyon, mert akkor nagyon ropogós lesz és nem lehet majd felcsavarni a tésztát.

6. Ha kész, még melegen tálaljuk. Készítsünk az asztalra cikkekre vágott citromot és salátaleveleket külön tányérokon. Törökországban is ugyanígy szervírozzák, így mindenki magának tudja elkészíteni a lahmacun-ját, azaz ráfacsarni a citromlevet, ráhelyezni 1-2 salátalevelet, majd felcsavarni.

Elengedhetetlen mellé a rakı, a törökök ánizspálinkája, mint minden meze-hez (hideg-meleg előételhez),a hogyan azt mi is mindig tesszük a párommal, legutóbb az içli köfte mellé ittuk. 

Afiyet olsun!! 




Read More

2012. december 9., vasárnap

Sajtos muffin - vigyázat: addiktív


Lilakancsó Zsani zöldpestós muffinja annyira ízlett, hogy ma én is kedvet kaptam megsütni, illetve fel kellett avassam az új szuper telefonom kameráját:) (Szuper képeket csinál, nem?). Mivel azonban nagyon sok sajtom van itthon, arra gondoltam, kihagyom a pestót és helyette egy csomó reszelt sajtot keverek a tésztába (ettől majdnemhogy nyers hatású a közepe, de nem kell megijedni, csak a megolvadt sajttól érezzük annak - csillagos ötös), plusz rendesen megszórtam a tetejét is.

Háááát, meg kell állapítsam, ez jobb és puhább mint bármelyik pogácsa, amit életemben ettem! Ezek után csak ezt fogom készíteni. Ildi barátnőmnek is annyira ízlett, hogy holnap este újabb adag készül belőle. Ami a puhaságán felül nagy előnye, az a gyorsaság, hiszen hipp-hopp megvan, mivel nem kell keleszteni mint egy pogácsát. Reggelire kávé vagy tea mellé tökéletes reggeli.
 

Hozzávalók (6 db-hoz):
10 dkg vaj
12 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál só 
150 g natúr joghurt
1 tojás
5- 10 dkg sajt (ízlés szerint)


1. Előmelegítjük a sütőt 200°C-ra.

2. A vajat felolvasztjuk, majd egy nagy tálban elkeverjük a tojással, hozzáadjuk a lisztet, sót, sütőport, joghurtot, majd végül a reszelt sajtot.

3. A tésztát kivajazott muffinformákba kanalazzuk. (Amit most megtanultam, hogy nem szabad sós muffint muffinpapírba tölteni, mert beleragad!! Persze így sem veszett kárba, kieszegettük a papírból :). Az előmelegített sütőben tűpóbáig (kb. 20-25 percig) sütjük.

Vigyázat, függőséget fog okozni!:)
Read More

2012. november 5., hétfő

Színes minitortácskák a télben: zöldséges-sajtos quiche


Szombaton reggelire dobtam össze ezt a három quiche-t, hiszen fel kellett avassam az újonnan beszerzett mini szilikonos piteformáimat. A tészta alapjához a francia tésztamester, Michael Roux Tésztavarázs című könyvében található receptjét használtam. A lenti mennyiséget én feleztem, így lett elég 3 db pitéhez. A lenti adagokat kb. 6 db 10 cm-es kis pitéhez írtam.

Hozzávalók:
A tésztához:
250 g liszt
1 tojás
150 g puha vaj
1 teáskanál só
1 csipet cukor
1 evőkanál hideg tej (én ehelyett joghurtot használtam)

A töltelékhez (amit most én használtam):
2 db kockasajt
2 kisebb kápia paprika
1 közepes fej vöröshagyma
olíva olaj
só, bors, szerecsendió
1 tojás + 2 tojás sárgája
2 dl főzőtejszín
kevés apróra vágott zöldségzöldje


1. A tésztát a szokásos módon begyúrjuk. Egy tálban a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sót cukrot, majd a tojással nem túl kemény, de nem túl lágy tésztát gyúrunk. Ha kell, adunk hozzá egy kis joghurtot. Kb. fél órára betesszük a hűtőbe pihenni.

2. A hűtőből kivéve, lisztezett felületen nagyon vékonyra, kb. 2 mm vastagra nyújtjuk a tésztát. Ezzel egy időben előmelegítjük a sütőt 190°C-ra. A tésztából kiszaggatunk akkora darabokat, amelyek pont beleillenek a piteformáinkba. Az előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt vakra sütjük. 

(Annak, aki még nem találkozott ezzel a kifejezéssel, a vakra sütés vagy más néven elősütés  azt jelenti, hogy a kinyújtott tésztánkra, miután belehelyezzük a sütőformánkba, sütőpapírt, majd sütőbabot helyezünk, és azzal együtt sütjük ki. Ez azt a célt szolgálja, hogy sütés közben a tészta közepe ne hólyagosodjon, puklisodjon fel.)

3. Amíg a tészta a sütőben van, előkészítjük a tölteléket. Ehhez a megpucolt és apróra vágott hagymát kevés olíva olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott paprikát és puhára pároljuk őket. Egy másik edényben a tojást elkeverjük a tejszínnel és a sajttal, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót szórunk bele, majd hozzákeverjük a zöldségekhez.

4. A majdnem teljesen megsült kosárkáinkat megtöltjük a tejszínes, tojásos, zöldséges töltelékkel, majd visszahelyezzük a sütőbe és újabb kb. 15 perc alatt szépen megsütjük.

Read More

2012. szeptember 25., kedd

Török húsos cigaretta börek - Kıymalı Sigara Böregi


Mielőtt hoznám a legújabb török receptemet, szeretnék mindenkit kicsit jobban beavatni a török börek világába.

Börek
börek eredete sok más tradicionális török étel mellett az Ottomán Birodalom idejére nyúlik vissza. Amerre csak az ottománok vándoroltak és letelepedtek, ételeiket az azóta eltelt évszázadok során továbbra is készítik a helyiek, sőt új ételekhez is adtak inspirációt. A tészta-alapú ételek a török konyhában máig nagyon meghatározóak, rendkívül változatosak és sokféle készítési technikájuk létezik.

Könnyen nyomon követhetjük a törökök útját a történelemben, ha megnézzük, hol esznek ma is böreket, vagy ahhoz hasonló ételeket. A börek szó a "börbör" szóból ered, ami takarót, beburkolást, beborítást jelent és ma is igen elterjedt egészen a Kaukázusoktól a Balkánig. Habár a nyugati konyháknak rengeteg fantasztikus süteménye és péksüteménye van, ritkán találunk a börekhez hasonló terméket.

Ottomán források szerint különösen a 15-16. században kezdődött el a börek diverzifikációja, ebből az időszakból sok új recept származik.

Hagyományosan nagy tepsikben készítik, amelyet aztán sütés után vágnak apró szeletekre. A nagy tepsikben készített és felszolgált börek az ottomán ünnepek fontos szórakoztató elemének számított. Ezzel szemben ma már kisebb adagokban készítik. A börek egyik sajátossága, hogy a teteje mindig meg van szórva szezámmaggal. A börek, amelyet sokan burek-ként ismernek, sütőben vagy olajban sült tészta, vékony, réteges tésztából készül, közismert nevén yufka tésztából. Manapság leggyakrabban sajttal töltik, főként fetával, beyaz peynir-rel (speciális török krémfehérsajt - sós fehér sajt, amelyet pasztőrizálatlan juhtejből készítenek - vagy kaşar-ral - közepesen kemény halványsárga sajt, szintén pasztőrizálatlan vegyes juhtej és kecsketejből előállítva). A sajt mellett nagyon népszerűek a darált hússal és a zöldségekkel töltött börekek is.

Az ottomán források szerint egykoron édes verziója is nagyon népszerű volt, ma már azonban inkább a sós börek az elterjedt.


Török húsos cigaretta börek, azaz Kıymalı Sigara Böreği

Na jó, beismerem a neve nincs összhangban a kinézetével, ez most nem úgy néz ki, mint az igazi sigara börek, de a Simit nevű reggelizőhelyen Istanbulban így árulják és az íze kárpótol a látványért. :)

Hozzávalók:
1 csomag yufka tészta (ennek hiányában réteslap)
1 tojás
2 evőkanál joghurt
1/2 csésze olíva olaj
2-3 evőkanál szezámmag (én most lenmagot használtam)

A töltelékhez:
40 dkg darált marhahús
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál fahéj
3 teáskanál oregánó
fél csokor petrezselyem (apróra vágva)
só, bors ízlés szerint
olíva olaj

1. A töltelékhez felvágjuk apróra a hagymákat, a petrezselymet. A vöröshagymát üvegesre pároljuk olíva olajon, majd hozzáadjuk a fokhagymást, a darált húst és megfűszerezzük a fahéjjal, oregánóval, sóval, borssal.  Ha készen van a töltelékünk, félretesszük és hagyjuk kicsit hűlni.

2. Egy kis edényben keverjük össze a joghurtot, tojást, olíva olajat. Ezt a keveréket fogjuk használni majd a réteslapok megkenéséhez, benedvesítéséhez.

3. A börek megtöltéséhez vegyünk magunk elé egy lapot úgy, hogy a hosszabbik oldala legyen felénk fordítva. A tészta bal oldalát finoman megkenjük a tojásos keverékkel, majd a tészta jobb részét ráhajtjuk. Az így félbehajtott réteslap tetejét is megkenjük a tojással, majd 2-3 evőkanál tölteléket helyezzünk kb. 2 cm-re a tészta szélétől úgy, hogy a töltelék két oldalán is maradjon 1-2 cm. Hajtsd rá a töltelékre a tészta rövidebbik oldalát, majd oldalról is, és kezd el óvatosan felcsavarni.

4. A felcsavart böreket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük egymás mellé. Sütés előtt még megkenjük mindegyik egy kis tojással, megszórjuk szezámmaggal, majd 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük őket.

A legjobb langyosan, de másnap reggelire is megteszi....ha marad :)
Read More

2012. augusztus 12., vasárnap

Sajtos kiflik


Igen, igen, igen, igen!!! Abszolút siker!!!! Ezek a sajtos kiflik mindig nagy kedvencnek számítanak a barátaimnál, kollégáimnál és családon belül is. Ma egy kerti partyn voltam hivatalos, ahol a 64 friss és puha kiflikéim kb. fél órán belül eltűntek. 


Hozzávalók:
70 dkg liszt
1 evőkanál cukor
1 dl olaj
2 dl joghurt
2 dl tej
5 dkg friss élesztő

A töltelékhez:
25 dkg vaj (szobahőmérsékletű)
1 evőkanál só

A tetejére:
+ 1 tojás
+ 20 dkg sajt


Egy nagy tálba mérjük ki a lisztet, keverjük hozzá a cukrot, majd a közepébe csináljunk egy mélyedést. Ide öntsük bele a folyékony hozzávalókat, a joghrtot, olajat, langyos tejet és morzsoljuk bele az élesztőt. Egy kanállal keverjük össze óvatosan a mélyedésben lévő hozzávalókat és 10 percre tegyük félre pihenni. 

10 perccel később kezdjük el kézzel gyúrni a tésztát és ha szükséges adjunk még hozzá annyi lisztet, hogy jó puha, de nem ragadós tésztát kapjunk.

Keverjük össze a vajat a sóval és osszuk 4 részre.

Melegítsük elő a sütőt 220°C-ra.

Osszuk a tésztát 8 egyenlő részre. Vegyünk egy adag tésztát, lisztezett felületen nyújtsuk ki tányér nagyságúra, majd tegyük félre. Vegyünk még egy adag tésztát, nyújtsuk akkorára mint az előzőt. A vajas mix 1/4-ét kenjünk rá a tésztára, majd tegyük rá a másik már kinyújtott tésztát. Ekkor egy késsel vágjuk fel a tortához hasonlóan 16 egyenlő részre. Az egyes "tésztaszeleteket" a szélesebb végénél kezdve tekerjük fel és helyezzük egy sütőpapírral kibélelt  tepsire (lehetőleg elég távolságra egymástól, mert a kiflik kb. duplájukra kelnek a sütőben), kenjünk meg tojással és szórjuk meg reszelt sajttal.

Ezt ismételjük meg még háromszor.

A tepsit tegyük az előmelegített sütőbe és addig süssük a kifliket, amíg a sajt a tetejükön szép aranybarnára nem sül. 
Read More

2012. július 4., szerda

Pamuk pogaça - Török töltött pogácsa

Ahogy a legutóbbi bejegyzésemben is említettem , a stockholmi nagy török vacsoránkra a meze és desszertek mellett készítettem pamuk poğaça-t is. Ezúttal Edina receptjét használtam.

Amikor készen lettek a kis pogácsák, M. megkóstolta és azt mondta, hogy "Pont olyan, mint amit a nagymamám készít!" Szerintem ennél nagyobb elismerés nem kaphattam volna. 


Hozzávalók (15-20 darabhoz):
1/2 csésze langyos tej
1/2 csésze langyos víz
1/2 csésze olaj
2-3 evőkanál cukor
1 teáskanál só
1/2 kocka friss élesztő (2,5 dkg)
kb. 40 dkg liszt

+ 1 tojás sárgája a pogácsák megkenéséhez
+ tetejére: szezámmag, lenmag, mák stb.

A töltelékhez:
10 dkg feta vagy krémfehér sajt
egy kisebb csokor petrezselyem


Az élesztőt morzsoljuk bele a langyos tejbe, adjunk hozzá kb. 1 evőkanál cukrot és hagyjuk kb. 5-10 percig, hogy kb. duplájára nőjön. 
Kb. a liszt felét, 20 dkg-ot szórjuk egy nagy tálba, keverjük hozzá a sót, majd készítsünk a liszt közepébe egy mélyedést, amibe öntsük bele a folyékony hozzávalókat, az olajat, vizet, az élesztős tejet és szórjuk rá a maradék cukrot. 

A hozzávalókat először egy fakanállal elkezdhetjük összedolgozni, majd egy idő után, ha a tészta kezd összeállni, váltsunk a kézi gyúrásra, és folyamatosan adjunk hozzá annyi lisztet, amennyit felvesz és amíg egy puha, nem ragadós tésztát kapunk. 


Ha jól kidolgoztuk a tésztát, takarjuk le egy tiszta konyharuhával és lefedve kb. 30 percig hagyjuk kelni.  


Amíg a tészta kel, készítsük el a tölteléket a poğaça-inkhoz.. Törjük egy villával össze a feta sajtot egy tálban, adjuk hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldjét és kavarjuk jól össze. 

Mielőtt elkezdjük készíteni a poğaça-kat, a sütőt már előmelegíthetjük 180°C-ra.

Ha a tészta megkelt, osszuk kb. pingpong labda nagyságú darabokra. A tésztalabdácskákat nyújtsuk ki vékonyra, tegyünk rá a fetás töltelékből, majd zárjuk össze a tésztát, kis batyukat, labdákat formázva és végül fejjel lefelé helyezzük őket sütőpapírra. 

A poğaça-k tetejét kenjünk meg tojássárgájával, szórjuk meg valamilyen maggal és kb. 15-20 perc alatt süssük aranybarnára az előmelegített sütőben.


Afiyet olsun!
Read More

2012. május 30., szerda

Simit


A simit az egyik legnépszerűbb utcán megvehető étel Törökországban. Kör alakú kenyér, szezámmaggal borítva, gyakran magában eszik, de sokszor reggelire dzsemmel vagy joghurttal fogyasztják. Leginkább utcai árusoknál kapható (szinte a város minden sarkán található egy simitárus, főként Isztambulban), akik vagy mozgó kocsikból árulják vagy a fejünkön cipelt tálcáról. 

  
Nagyon sokféle simit létezik, amelyek legalább olyan finomak mint az isztambuli fajtájuk. A gazdag választék néha a különböző hozzávalók, néha a sütési tehcnika vagy a különleges formájának a következménye.

A török kultúrában az emberek általában a simit mellé teát isznak, de sokan ayrannal (török enyhén sós joghurtital) fogyasztják. 

A kedven reggelizőhelyem Törökországban, ami egyben az egyik legnépszerűbb helynek is számít a helyiek között, az a Simit Sarayı. Simit Sarayı (jelentése: Simit Palota) egy gyorsétterem, ahol egész nap frissen sütött különböző simit termékek, sütemények és pékáruk kaphatók. Például sima simit, simit sajttal, paradicsommal, olíva bogyóval, sucuk-kal (török kolbász) töltve, börek, açma, poğaça (pogácsa), wrap-ek, pita szendvicsek és természetesen édességek is, mint a baklava, sütlaç (török sült rizspuding), muffinok és egyéb sütemények.

Simitçi (simit árus) Isztambulban
Imádom Elif blogját olvasni, főleg, hogy az ő férje is Kayseriből származik, mint M. Tegnap nagy segítség volt számomra, amikor eldöntöttem, hogy este 9-kor nekifogok simit-et sütni. 

Ezek a kis aranyos simit-ek voltak ma a kollégáim és az én reggelijeink.

Hozzávalók (6 darab):
50 dkg liszt
1/2 zacskó száraz élesztő (3,5 g) or 1/4 csomag friss élesztő(1,25 dkg) 
0,25 dl tej
1/2 teáskanál cukor 
0,25 dl olaj
2 dl víz
2 teáskanál só

+ pekmez (Kapható szinte mindegyik török élelmiszerboltban, de ha nem kapsz vagy épp elfogyott otthon, vízzel is helyettesíthető.)
+ szezámmag (én ezúttal lenmagot használtam)




Az élesztőt megmelegített tejben a cukorral 10 perc alatt meleg helyen felfuttatjuk.

Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet, sót, olajat és az életsztőt. Elkezdjük dagasztani, közben a vizet folyamatosan öntjük hozzá. Kb. 15 percig dagasztjuk kézzel (vagy a kézi mixer dagasztó funkciójával), amíg teljesen nem sima és ruganyos nem lesz a tészta. Takarjuk le egy tiszta konyharuhával és tegyük félre pihenni 15-20 percre. 

Osszuk a tésztát 6 egyenlő részre. Minden a 6 gombócot osszunk 2 további részre, amikből sodorjunk kb. 35-40 cm-es rudakat. Fektessük egymást mellé őket, egyik végüket nyomjuk össze, a két rudat pedig fonjuk össze és formáljuk kör formára.

A sütőt melegítsük elő 250°C-ra.

Öntsünk pekmezt vagy vizet egy kisebb mély tányérba, szezámmagot pedig egy másikba. Minden simit karikát merítsünk meg a vízben, majd hempergessük meg az előzetesen megpirított szezámmagban, végül helyezzük sütőpapírra őket.

Kb. 20-25 perc alatt süssük aranybarnára.

A legjobb frissen enni a simitet, amikor kivesszük a sütőből, de le is lehet fagyasztani és amikor szeretnénk megint friss simitet enni, elég csak elővenni a fagyasztóból, majd néhány perc alatt felmelegíteni a sütőben.

Afiyet olsun!




Read More
Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena