Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2013. október 1., kedd

Milánó legjobb fagyizója 1.: GROM


A hétvégét kint töltöttem Milánóban, ezzel a milánói úttal leptem meg ugyanis anyukámat születésnapjára. Igaz, hogy az még csak október 24-én lesz, de amikor augusztus elején jött az ötlet, arra gondoltam, hogy mindenképp jó időben kell mennünk, hogy Milánó legjobb fagyizóit végig tudjuk kóstolni.
Tanácsot pedig Böbe barátnőmtől kaptam, akivel teljesen véletlenül ugyanazon a hétvégén utaztunk ki, így még kint is tudtunk találkozni. Az ő listáján volt elsőként feltüntetve a GROM fagyizó. Ugyan nem itt teszteltük először a fagyikat, azonban a kettő közül nekem abszolút viszi a prímet a GROM, így úgy érzem, méltó helyen, elsőként őket érdemes bemutatnom.
A GROM története röviden
A GROM egy kimagasló minőségű gelateria, azaz fagyizó. Világszerte a legjobb és legszínvonalasabb éttermekben alapelvárás a "top quality", azaz extra minőségű alapanyagok használata és az ebből készült fagylaltok felszolgálása.

Ezt a célt szem előtt tartva, 2002 végén Guido Martinetti és Federico Grom egy kutatást végeztek, amelynek során a mezőgazdaság által nyújtott legjobb alapanyagok kutatták fel, Olaszország Langhe régiójától kezdve egészen Közép-Amerikáig. Az elvárások szigorúak: csak friss idénygyümölcsöket használnak Olaszország legjobb konzorciumaitól beszerezve, Mura Mura vidék farmjairól festék és adalékanyagok hozzáadása nélkül,  Sparea ásványvízet használnak a sorbet-khoz, valamint szuper minőségű tejet a krémekhez, bio tojásokat és a legjobb minőségű kakaót és kávét szerzik be Közép-Amerikából.


2003 májusában nyitotta meg a GROM a kapuit Torino-ban. A siker azonnal nyilvánvaló volt: 15-20 méteres izgatottan mosolygó emberekből álló sorok kígyóztak az üzlet előtt arra biztatva a két alapítót, hogy még jobbak legyenek. 2005 januárjában új üzletek megnyitásáról, illetve központosított laboratóriumok létrehozásáról döntöttek. A cél most is ugyanaz volt: a legjobb fagyit kínálni. A minőségre helyezett kiemelt figyelem az, ami Olaszországszerte olyan híressé tette a GROM-ot a következő ízeivel: a siracusai citrom, a  langhe-i mogyoró, a guatemala-i kávé és a venezuelai "Ocumare" fekete csokoládéjuk.

Igen nagy hírnévnek örvendenek, hiszen olyan sajtók, mint a Carlin Petrini, Davide Paolini, Paolo Massobrio, a New York Times és a New York Sun írt már róluk dícsérő szavakat. Emellett még az amerikai NBC is készített a "The Today Show" c. műsorában róluk interjút, a torinoi olimpia idején, illetve a new york-i üzletnyitásuk után.

2007-ben nyitotta meg a GROM az első üzletét külföldön. Nem is akárhol. Nagyot álmodtak és New York-ba vitték el a business-t, azonnal 30 m-es sorral nyitva az első napon. Ugyanebben az évben megvalósították az egyik legambiciózusabb projektjüket: 8 hektáros területen Costigliole d'Astiban egy farmot hoztak létre, ahol különféle őszibarack, sárgabarack, körte, füge, eper és sárgadinnye termesztésébe kezdtek. A farm létrehozásának oka most is az volt, hogy a lehető legjobb gyümölcsökkel tudjanak dolgozni, a természet és környezet által diktált természetes körülmények között megtermesztve őket .


2008-ban megnyitották üzletüket Párizsban is (nagy büszkeségükre a Le Monde-tól nagyszerű kritikát kapva), majd 2009-ben megnyílt első üzletük Japánban, Tokióban is egyidőben a környezetre és ökológiai fenntarhatóságra vonatkozó tiszteletük kifejezéseként és  "Grom Loves World"-nek nevezett zöld projektjük elindításával. Ennek jegyében pl. az összes, addig műanyagból készült termékeket (kanalak, szemeteskuka stb) kukoricakeményítőből és növényi olajból származó bioplasztikra cserélték, ami teljes mértékben biológiailag lebomló és komposztálható.     

A Grom filozófiájával összhangban alakították ki az összes üzlet dekorációját is, utalva a környezetvédelmi szempontokra, a Grom Loves World projektre, az alapanyagok beszerzésének forrására.


 Na de akkor térjünk is a lényegre...életem eddigi LEGESLEGESLEGJOBB fagyija. Sokszor mondtam már, hogy ez a fagyi itt meg ott isteni, meg krémes, meg jujj meg jajj, meg hogy mennyire érződik, hogy minőségi alapanyagokkal dolgoznak...na de EEEEEEEEEEz! Olyan krémes, amit szeretek, szemben a Rómában kapható vizes, inkább sorbet jellegű gelato-khoz, a lampone, azaz málna fagyijuk olyan ízű, mint amikor éppen csak megeresztett volna a málna leve, annyira friss és intenzív volt az íze. A cioccolato fondente ízlett talán a legkevésbé a négy közül. Az is messze üti az átlag csokifagyit, de nem volt katarzisérzés, amikor megkóstoltam. Jövő héten Rómában ezért egy újabb próbát fogok tenni a cioccolato extranoir-ral is.  A stracciatella-ban nem csak a magyarországon kapható csokireszelékkel megijesztett csokidarabok vannak, hanem akkorák, amivel már ki lehetne valakit ütni :), a pistacchio pedig a very all time BEST. Ha ettél már igazán jó, full pisztáciás fagyit, amiben benne voltak a darabkák, akkor azt szorozd meg 10x és akkor nagyjából megközelíted gondolatban a Grom pisztácia fagyiját.


A most kipróbált négy közül anyum kedvence abszolút a málna és a pisztácia volt, az enyém a pisztácia és a sztracsatella.   

Árak
Az árakat illetően nézzétek meg az alábbi képet. A megszokott olaszországi árakon kínálják ők is a fagyijukat, ami tölcsérben vagy kapszliban is kérhető.

- kicsi (2 féle íz): 2,50 €
- közepes: 3,00 €
- nagy: 3,50 €
- maxi (csak kapszliban): 5,50 €

Jövő héten megyek megint Rómába, mindenképp akkor is tesztelem a GROM fagyikat, beszámoló ígérem, arról is lesz. :)
GROM Il Gelato Come Una Volta
Cím:
20124 Milano, Corso Buenos Aires 13.
           Nyitvatartás:
           Ápr-Szept: vasárnap-csütörtök: 11:00-00:00, péntek-szombat: 11:00-01:00,
           Okt-Márc: vasárnap-csütörtök: 11:00-23:00, péntek-szombat:11:00-00:00,         
00186 Roma, Via Agonale 3., Piazza Navona
          Nyitvatartás:
           Ápr-Szept: hétfő-csütörtök: 11:00-00:30, péntek-szombat: 11:00-01:30,
           vasárnap: 10:00-00:30
           Okt-Márc: hétfő-csütörtök: 11:00-23:30, péntek-szombat:11:00-00:30,
            vasárnap: 11:00-23:30
Web: http://www.grom.it/eng/index.php
Facebook: https://www.facebook.com/gromgelati



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena