Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2013. május 27., hétfő

1 éves blogszülinap Tiramisu tortával

 
 
Május 25-én szombaton ünnepelte a blog az 1. születésnapját. Pontosan egy éve, hogy az első bejegyzést közzétettem. Mintha tegnap lett volna, közben meg annyi minden történt velem azóta, hogy már szinte alig emlékszek arra az időszakra. Azért is, mert már ahogyan akkor is írtam, annyira régóta forrt bennem a blog elindításának ötlete, hogy a hétvégén majdnem el is felejtettem.
 
Azt viszont nem felejtem egy percre se sose, hogy mennyien követitek mára Baklavaria Cafét, itt és más fórumokon.
 
Na de!!! Meg kell adni a módját azért egy blogszületésnapnak, ugye? Így láttam ugyanis a "nagyoktól"! :) Ennek örömére én is sütögettem tegnap.
 
Hozzávalók (18 cm-es tortához)
Tésztához:
4 tojás
2,5 dl cukor
1 dl tej
50 g vaj
3 dl liszt
1,5 teáskanál sütőpor
 
Krémhez:
4 tojás sárgája
0,5 dl cukor
375 g mascarpone
2 dl tejszín + 10 g vaníliás cukor
 
+ 1 dl lefőzött kávé
+ holland kakaópor
 
Piskóta elkészítése:
1. Melegítsd elő a sütőt 175°C-ra. Egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját béleld ki sütőpapírral, az oldalát vajazd ki.
2. A tojásokat a cukorral kb. 5 perc alatt kézi mixerrel addig keverjük, amíg ki nem fehéredik és habos nem lesz. A tejet egy kis lábasban a vajjal melegítsük fel, amíg a vaj el nem olvad, majd fokozatosan adjuk hozzá a tojásos keverékhez. Végül a sütőporral előzetesen összekevert lisztet is adjuk hozzá a masszánkhoz és jól keverjük ki.
3. A massza felét öntsük az előkészített sütőformánkba, majd 30-35 percig vagy tűpróbáig süssük. Vegyük ki a sütőből, majd hagyjuk rácson kihűlni.
Ha kész, süssük ki a tészta másik felét is, majd mindkettőt, miután kihűltek, vágjuk ketté.
 
A mascarpone krém elkészítése:
1. A tojássárgáját a cukorral kb. 5 perc alatt verjük habosra, majd a tálat tegyük forrásban lévő víz fölé. Folyamatos kevergetés mellett kb. 10 perc után egy sűrű [de vigyázzunk, nehogy rántotta legyen belőle:)] Be besűrűsödött, vedd le a tűzről és hagyd teljesen kihűlni.
2. Egy másik tálban törjük kicsit össze a mascarpone sajtot egy villával.
3. Egy harmadik tálban a mélyhűtőben 20 percig hűtött tejszínt 2 evőkanál cukorral (és ha óvatosak vagytok, még egy csomag habfixálóval is) kemény habbá verjük.
4. A kihűlt tojásos masszát, keverjük el a mascarponéval, majd a kész tejszínhabot is óvatosan adjuk hozzá. Ha kész, 1-2 órára tegyük hűtőbe.
 
Torta összeállítása:
1. Minden tortalapot csurgassunk le egy kevés kávéval (ne túl sokkal, ne ázzon el teljesen a piskóta).
2. Az első tortalapra tegyük rá a krém 1/4-ét, szórjuk meg kakaóporral.
3. Ezt a lépést ismételjük meg addig, amíg az összes tortalap és krém el nem fogy.
4. A torta tetejét is szórjuk meg kakaóporral, vagy akár csokireszelékkel is.
 
Tegyük hűtőbe néhány órára, hogy jól összeálljon. 
 
 
 

11 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot és további jó blogírást kívánok!
    a torta pedig biztos finom volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marisz!! A torta igen, pillanatok alatt elfogyott :)

      Törlés
  2. Gratulálok az 1. blogszülinaphoz! További jó sütést-főzést kívánok, és kellemes, sikeres blogolást! :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot, csodás ez a torta!

    VálaszTörlés
  4. Itt is boldogságos blogfordulót Neked! :)

    VálaszTörlés
  5. Boldog Blogszülinapot! A torta isten, a blog gyönyörű! Rengeteg finom gasztrokalandot, sok szép emléket kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Dina itt is!! :)

      Törlés
  6. Ohh megcsináltam, isteni lett! Igaz én glutén és laktóz mentes termékekkel, de összeállt :)
    S most csinálom másodszorra majd :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena