Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2013. január 17., csütörtök

Utazás a Föld körül - A világ legjobb és legkülönlegesebb helyei ínyenceknek

A Lonely Planet összegyűjtött 10 olyan helyet szerte a világon, ahol amellett, hogy (jobb esetben :)) megkordul a gyomrunk, a szemünk még inkább tágra nyílik. A legtöbbről lehet, hogy még sokan nem is hallottak. Sajnos még a többségüknél én sem jártam. Szóval annak, aki teheti, ez egy to-do-listként is szolgál a jövőbeni utazások tervezéséhez. :)

1. Dōnghuámén Night Market (Kína, Peking)

Forrás: http://world-at-night.tumblr.com

A kínai főváros nyüzsgő éjszakai piaca a kínai ételek állatkertje, hiszen szinte minden kapható, amit ki szeretnénk próbálni. Aki bevállalósabb, kóstolhat mindenféle beazonosíthatatlan sült, főtt, grillezett csúszómászó bogarat, úgy mint szöcske, skorpió, százlábú vagy selyemhernyó, de van büdös tofu is, ha valaki megkívánja, annak pedig aki kicsit finnyásabb, marad a báránykebab, marha és csirkenyársak, főtt kukorica, tésztafélék és cukrozott gyümölcsnyársak. 
Ha valaki semmit nem eszik, annak is érdekes lehet, hiszen a piac megszámlálhatatlan lehetőséget kínál az érdekes és látványos fényképek készítésére.

2. Gelateria di Piazza (Olaszország, San Gimignano)

Forrás: Pinterest
A Lonely Planet szerint, ha megállunk az egyébként gyöngyörű San Gimignano városában a Gelateria di Piazza-nál az ízlelőbimbóink tapsolni és ujjongani fognak. A fagylaltozó falain híres világsztárokról kitett képek is azt tanúsítják, hogy igen jó híre van a helynek (Tony Blair volt brit miniszterelnöknek és családjának is nagyon ízlett itt a fagylalt). A tulajdonos fagylaltmester csak és kizárólag minőségi alapanyagokat használ: a pisztáciát Szicíliából, a kakaót Venezuelából hozatja. A jól megszokott hagyományos ízesítésű fagylalt mellett, különlegesebbeket is készítenek, úgy mint rozmaring illatú málna, rózsaszín grapefruit vagy éppen pezsgő ízesítésű fagylalt. 

3. La Grande Epicerie (Franciaország, Párizs)


Forrás: Photoree
Egy igazán különleges szupermarket a La Grande Epicerie, ahol bámulatosan tálalják és kínálják a gusztábbnál gusztább csokoládékat, pékárukat, kekszeket, gyümölcsöket, zöldségeket, és persze a franciák kedvenc tengeri herkenytűit és sajtjait. Szerintem a fenti kép is önmagáért beszél. Persze hátránya is van annak, ha meglátjuk ezt az "ételszentélyt". Az egyik: nincs akkora bőrönd és pénztárca a világon, ami elég lenne ahhoz, hogy megvedd és  hazavidd mindazt, amit megkívánsz. A másik: ha a La Grande Epicerie után bemész bármelyik másik szupermarketbe, csalódottan fogsz kijönni, mivel olyan magasra teszi a lécet színvonalban, hogy nehéz akármelyik üzletnek a nyomába érnie.

4. Tsukiji halpiac (Japán, Tokió)

A Tokió Központi Nagybani Piac, közismertebb nevén a Tsukiji halpiac, a világ legnagyobb hal- és tenger gyümölcseit árusító piaca és egyike a világ legnagyobb élelmiszerpiacának is. Igen népszerű turisztikai látványosságnak is számít a turisták körében. 



A piacon közel 400 féle tenger gyümölcsét árulnak, az olcsó hínártól kezdve a legdrágább kaviárokig, a pici szardíniáktól kezdve a 300 kg-os tonhalig.

Összességében évente közel 700.000 tonna hal és tengeri herkentyű fordul meg Tokió 3 halpiacán, amelyek összértéke meghaladja az évi 600 billió yen-t, azaz 6-7 billió USD-t. A piac regisztrált alkalmazottainak száma 60-65.000 (2010-es adatok szerint).

5. A belga csokoládékészítők mesterének háza - La Maison des Maitres (Belgium, Brüsszel)



Tudtátok, hogy Belgium évente 200.000 csokoládét gyárt évente? A belga csokoládé páratlan hírnevét selymes textúrájának köszönheti, amely a készítési folyamat során alkalmazott speciális keverési technikából, valamint a tiszta kakaóvaj használatából ered. 

Az 1912. év volt a belga csokoládék történetének fordulópontja, amikor Brüsszelben megalkották a világ első pralinéját. 



La Maison des Maitres Belgium 10 legtehetségesebb csokoládémesterének szakértelmét és hagyományát egyesíti és mutatja be. A csokoládémesterek háza által tartott kóstolók, bemutatók és workshopok egy felejthetetlen élményt nyújtanak a csokiimádóknak. 

6. Darjeeling (India) -  A Darjeeling tea hazája



A híres Darjeeling tea India Nyugat-Bengál államának Darjeeling városából és annak környékéről származik. Fekete, fehér teaként, valamint oolong tea (egy teadajta, félúton a fekete és a zöld tea között) formájában kapható. A kereskedelmi forgalomban Darjeeling "fekete" teaként árusított teák sajnos szinte mindegyike nincs teljesen oxidálva, így azok technikailag inkább oolong teáknak, mint fekete teáknak tekinthetők.

Annak, aki ellátogat Darjeeling környékére, amely a világ teatermélésének közel 32%-át adja, mindenképpen érdemes megnéznie a nem mindennapi látványt nyújtó, közel 2000 méter magasan található lépcsőzetes teaültetvényeket, háttérben a Himalája hegyvonulataival. Emellett aki "teaturizmusra" adja a fejét, annak kötelező teabungalókban megszállni, kipróbálni a teaszüretet,  beszélgetni az ültetvényen dolgozókkal, hiszen így lehet igazán megismerni egy országot, átérezni a helyi viszonyokat.

Mi sajnos 3 éve az egy hónapos utunk során nem tudtuk útba ejteni India ezen részét, de megfogadtuk, hogy még visszamegyünk, hiszen amekkora ország, annyi sok gyönyörű felfedezetlen helyet kínál. Nemhiába kapta India az incredible, azaz hihetetlen jelzőt!!!




7. Egyiptomi Bazár (Törökország, Isztambul) - Mısır Çarşısı
Isztambulban a Fűszerbazár, vagy közismertebb nevén az Egyiptomi Bazár, az egyik kedvenc helyem, ahol órákat tudok bolyongani, még ha egymást követő napokon is látogatok el, mindig tud újat mutatni a hely, mindig találok valami különlegességet, ami előző nap kimaradt.


Saját kép 2011-ből
Isztambul egyik legnagyobb piaca, a Nagy Bazár (törökül: Kapalıçarşı) után pedig a 2. legnagyobb fedett bazár az országban. Isztambul Fatih kerületében található, a Yeni Camii, azaz az Új Mecset mellett.

Számos forrás arra utal, hogy a piac eredeti neve "új bazár" volt, a mellette épült Yeni Camiinak áldozva. Később azért változtatták a nevét Egyiptomi Bazárra, mivel az épületet az Egyiptomból származó bevételekből építették fel. Az épület szerves része az Új Mecset épületegyüttesének, a külliye-nek és az üzletek kiadásának célja az volt, hogy az abból származó bevételekből fedezni tudják a mecset kiadásait.

A "mısır" szónak egyébként a törökbe kettős jelentése van. "Egyiptom"" mellett "kukoricát" is jelent, így néha előfordul, hogy rosszul fordítják egyes források.

A bazár ma és anno is a város fűszer-kereskedelem központjának számít, de évről évre egyre többféle üzlet jelenik meg a fűszeres standok mellett, még színesebbé téve az összképet.

8. Maison Mercier Épernay (Franciaország)
Épernay, amely a pezsgő fővárosa és otthona a világ legkedveltebb pezsgőházainak, tökéletes célpontja lehet a bortúrákhoz hasonlóan megszervezett pezsgőtúrához. 

Franciaország legnépszerűbb perzsgőmárkáját, a Merciert  Eugàne Mercier 1858-ban alapította. Úttörőnek számít a feltűnő hirdetések, reklámok területén, emellett ő a virtuális alkotója a pincetúrának is.

A Mercier pezsgőháznál minden feltűnő, kezdve a közel 160.000L hordó, amelyet közel 20 évig építettek, a felvonó, amely 30 méter mélyre levisz a föld alál illetve a vonat, amely végigvisz a közel  18km-es pezsgőpincén.

9. Roquefort-i barlangok (Franciaország)
Dél-Franciaország szívében található Roquefort faluja, ahol a franciák leghíresebb sajtját, a roquefort sajtot is készítik. A meredek, szűk utcák természetes barlangokhoz vezetnek, amelyekben 7 gyártó évente 22.000 tonna roquefort sajtot érlel. Néhány sajtgyártó még látogatói túrát is tart az érdeklődőknek.



Az 1842-ben alapított La Société egyórás, kóstolóval egybekötött túrákat szervez. Ők jelenleg a legnagyobb roquefort-gyártók a piacon, a világ termelésének 70%-át ők adják.   

10. San Miniato fehér szarvasgomba piac (Olaszország, San Miniato)



A különlegességnek számító fehér szarvasgomba uralja a páratlan San Miniato kis dombtetőn álló középkori városát, amely nagyjából félúton található Pisa és Firenze között. A város körüli erdők Olaszország szerte úgy ismertek, mint a legjobb szarvasgomba lelőhelyek, amelyeket minden évben szeptember és december között lepnek el a szarvasgombára vadászók.


Érdemes lehet ellátogatni az évente novemberben 3 hétvégén megtartott fehér szarvasgomba fesztiválra, amelyre a világ minden pontjáról érkeznek érdeklődők. A fesztivál ideje alatt a vendéglátósok és szarvasgomba-fanatikusok mindenféle szarvasgomba-alapú finomságokkal fel tudják tölteni a készleteiket és meg is szagolhatják a világ egyik legkülönlegesebb aromáját.

Szerencsére a felsorolt helyek többsége könnyen megközelíthető és remélem én is kipipálhatok a listámon néhányat az elkövetkezendő években. :)

2 megjegyzés:

  1. Egy kis megjegyzés, nehogy úgy járjon valaki, mint mi: a fennt említett sok szép és érdekes hely közül (eddig még!) sajnos csak egy helyhez volt szerencsém, ez Roquefort. Mi a Papillon pincét látogattuk meg, de egy darab sajtot sem láttunk! Ugyanis a sajtok csak néhány hétig vannak a pincében és kész. Előtte megnéztük neten a nyitvatartást (mindig nyitva vannak, kivéve kari és újév) de az sehol nem volt feltüntetve, hogy sajt az ritkán látható, csak a nagy-üres-többszintes pincét lehet megtekinteni (emlékszem az idegenvezető egy sajt-formára kivágott hungarocelen prezentálta a sajtkészítés egyes lépéseit -nagy élmény volt, nem mondom :/ ) Szerencséjük, hogy ingyen volt és a végén volt sajtkóstoló is, különben visszakértük volna a belépő árát. Ráadásul az idő sem volt jó, így a városkát sem volt kedvünk megnézni :/ Ha legközelebb megint erre a kirándulásra vetemednénk, a Société-t néznénk meg (és akkor, mikor sajt is van a pincében) bár 5€ felnőtteknek, de álítólag ez a legjobb. Itt lehet nézelődni, ha valakit érdekel a falu és a sajtjai http://www.roquefort.fr/ (más nyelven is "beszél" ez az oldal)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! De jó, hogy megosztottad velünk ezt a fontos infót...azért ez durva, hogy ilyen "apró" részletet nem közölnek a honlapjukon, aztán odamész és pufff...majdnemhogy semmi érdekeset nem látsz.

      Ha másnak is vannak jó/vagy rossz élményei a fenti helyek valamelyikével kapcsolatban, kérlek, osszátok meg mindenképp!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena