Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2012. október 22., hétfő

Anyukám születésnapi tortája: Gyömbéres répatorta lime-os mascarpone krémmel


Anyukám október 24-én ünnepli a születésnapját. Amikor a múlt héten gondolkoztam, hogy milyen tortát süssek neki majd a hétvégén, mindenképp egy olyan tortával szerettem volna meglepni, amit még sose evett és régóta rágja érte a fülemet :) Így esett a répatortára a választásom. Ugyanazt az alapreceptet használtam, amit még elsőként postoltam itt a blogon és Mr. M. is imádta, így biztos voltam a sikerben. 

Annyit változtattam a múltkori recepten, hogy ezúttal a krémhez mascarponet használtam, narancs helyett lime héját reszeltem bele és a felének a levét is belekavartam a krémbe. 

Boldog szülinapot Anyu!!


A receptet még egyszer leírom, a mostani módosításokkal együtt....

Hozzávalók:
3 tojás
210 ml étolaj (én olivát tettem, mert csak az van otthon)
30 dkg barna cukor
30 dkg reszelt répa
10 dkg apróra vágott dió
25 dkg liszt
Csipet só
1/2 evőkanál szódabikarbóna
1 evőkanál őrölt fahéj
1 evőkanál őrölt gyömbér
Egy fél citrom reszelt héja

Krémhez:
10 dkg mascarpone
1 dl tejszín (keményre habbá felverve)
1 evőkanál vaníliaaroma vagy vaníliás cukor
10 dkg porcukor
1 lime reszelt héja és fél lime leve


1. Hámozd, majd reszeld le a répát, finom apró darabokra aprítsd fel a diót.

2. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.

3. Egy nagy tálban a tojást és a cukrot robotgéppel felverjük, amíg már majdnem fehér nem lesz, ekkor hozzáadjuk az olajat, a már lereszelt répát, a durvára felaprított diót és belereszeljük a citrom héját és jól eldolgozzuk.

4. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, a szódabikarbónát, a fahéjat, a gyömbért, összekavarjuk, majd a két masszát összekeverjük.  

5. A masszát beleöntjük a már előkészített sütőformába, elegyengetjük a tetejét és 75 percig, illetve tűpróbáig (ha a beleszúrt tűt kihúzva, már nem ragad rá a tészta) sütjük.

6. A sütőformában hagyjuk hűlni kb. 5 percig, majd miután kivettük, de mielőtt rákennénk a krémet, rácson hagyjuk teljesen kihűlni. 

7. A krémhez öntsük a tejszínt egy keverőtálba (előtte kb. 20 percre tegyük be a mélyhűtőbe mindenképp, akkor sokkal könnyebb kemény habbá felverni). Robotgéppel verjük fel a krémet. Amikor elkezd keményedni, sűrűsödni, adjuk hozzá a mascarponet és együtt dolgozzuk ki a krémet jó alaposan. Adjuk hozzá a vaníliaaromát vagy cukrot, a porcukrot és a finomra lereszelt lime héját és levét és keverjük össze a tejszínes krémmel. A krém a végén legyen sima és sűrű.

8. Végül a krémet kenjük óvatosan a kihűlt tortára, díszítsük durvára vágott dióval. 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena